Miért félsz
Alapjáraton élsz
Bánatba fojtott
Aranyélted
Lapos kúszásban
Lányos zavarban
Applikált kis függő-varrban
Dagonyáz
Aranyapám
Vagyok csak épp vagyok
Édesanyám, de mi végre
Konok éjek borulnak rám
s már nem nézek, nem élek.
Ne félj fiam, majd csak lesz
valahogy mindig volt, vagy
szíved üstökön ragadott?
Édesanyám, attól félek
mi lesz, ha már nem leszel vélem?
Ne félj fiam, ne rettegj,
majd csak lesz, valahogyan mindig lesz,
ha leszek, ha nem.
De ki etet meg, ki ruház,
főzni ki fog, és a ház?
Vajon állni fog, vagy a kosz
rám varasodik végleg, erőm elhagy,
s kivénhedt Y-fanként ki etet meg végre?
Ki áll mellettem, ha puha kezeddel
gondom elsimítod nékem, s végleg megmentesz?
Ne félj, fiam, ne félj, ügyes vagy és merész.
Csak az első lépés félt, s utána itt a kimért végtelen.
Mindenem a tiéd, hisz ezért éltem, édesem.
Csak látnám még bőségben dagonyázó képed.
Nyugodt álmom lenne végleg,
de nem megyek még fiam, ne sírj értem.
Nem mész anyám, de hát hogy éljek?
Semmim sincs, úgysem sikerülhet,
hiába a szorgalmam, dolgoznék,
de tudod, okos vagyok mindhez,
folyton egrecíroz, mintha én
nem tudnám, mit tudok, sőt
a tutit is megmondom,
csak épp, hisz érted.
Nyugodj, fiam, jó lesz,
gyere szépen, hajtsd le fejed
álomba ringatlak, mint régen.