Erdő közepén áll a kis fenyő,
szél szaggatja, zúzmara borítja.
Körülötte fehér köd, röppenő,
szívét jeges magány fájdítja.
Álmodik fűtött, meleg szobát,
vágytól csillogó, édes ünnepet.
Gyermekek gyöngyöző kacaját,
s hogy a kívánság fája ő legyen.
S mi, magánytól megfáradt,
bűnös, árva lelkek,
kiket a remény már elhagyott,
álmodjunk véle közösen
hófelleg hozta, tejfehér karácsonyt.