Villámok arany-erezete
szaggatja az ég bársonyát,
cseppekben hull a rémület.
Zokog a sötétség arca,
orkán szele döngeti az éjszakát,
megkondul a megrettent képzelet.
Vízfüggöny rojtja nyílik,
áztatja a biztonság talapzatát,
pusztításba magasodik a képzelet.
Vihargyűrű pördül keményen,
fülembe tömöm az elemek sikoltását,
szemembe törik a sugár-feszület.
Szikrázó gomolygás borít,
fény és árnyék vívnak haláltusát,
s a küzdőtéren meghal a könyörület.