A nyújtózkodó,
befejezetlen időből lép elő
a megfoghatatlan sugárzás,
a szemgolyót vakító fény-sikoly,
a csodatűz, a végtelen csókja,
az ősrobbanás beteljesülésének
szerelem kiáltása,
a menyvilág glóriája,
benne nyugszik
a túlvilág tisztasága,
régi istenek ereje,
jövőt író üzenete.
Te vagy a nyárba szédülő
Földanya,
és leigázód az ég ura,
a Napisten.
Felhő rózsa-ablakán kiömlő
durva déli verő vak
ujjhegyeivel sietve fut
rajtad végig,
szárnyas raj heve égeti
tetőtől talpig mindenedet,
szótlan odaadással tűröd
amikor végighorzsolja
homlokod, arcod jeleit,
és a millió nukleáris tűszúrás
bizsergeti puszta bőrödet,
vállgödrödben,
köldök-gyűszűdben gyűlik
össze verejtéked.
A hőmérő higanyszála fut felfelé,
s a forróság
az ég-űrbe növő egyesülés
győzelmes gyönyörébe röpít,
a kozmikus orgona
hegyes sípjai muzsikálnak,
izzó meteorit részecskék
járják át pórusaidat,
és a fény-dugattyúk motorjai
vadul dolgozni kezdenek benned,
futnak szét lobogó ereidben,
hogy száműzzenek az emlékezet
borostyánkristály-szerkezetébe
minden bajtokozót,
s végleg megsemmisítsék
a tajték-düh önkívületeit,
kisimítsák a barna
gondok ráncait.
Te vagy a Napasszony!
Nincs olyan hatalom, mely
az öröklét atomjaiból
font foton-virágözön elől
képes lenne elzárni Téged.
Mikor vibráló vörösben lüktet
rajtad a mosolygós Nap
testvérek, barátok, szerelmek
nem állhatnak közétek.
Tiszta szívből kívánom
e láthatatlan por
gyógyító aranyáradása
érjen el Téged mindennap,
és becézgessen
még sok, sok éven át!