Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Össze-Om-Láss-Om

, 322 olvasás, Rawelli , 0 hozzászólás

Álom

Az ezredik ablak pislant, táblái bonganak,
valami gördülő vonszolja testét alant,
zölden zihál odafennt késsel a Nap.

A pince zárján márellobbant láng-kelme-kín
-a mézízűn általizzadt tű fokán –
mérget habzik fogak kék, arany rejtelmein.

Leereszkedésed olyan, mintha álomba inganál temagad is,
Összetörten lépdelsz komolyan,
és fogaiddal őrlöd el eleven fogaid.

Domborzatod hegyes tűként mérges Holdat szorongat,
erdeid mélyén kúszó szomjas tőkén
görcsös táncban a farkas két lábon ugat.

Gyomrában pince, rajta szőrlakat feszül torkának,
kicsiny aranylánc egyetlen kincse,
mely’ őrzője mélyben a szürke, keserű magánynak.

Csak dorombolj feszülten, ha szempilláin bolha vállvonón vall
torkába ónszín kerengő von ívet
lóínból és könnyből font vonóval.

A kazamata odván érzed: tied; míg valami belékaristol,
Padlóján lám' ónixkobra tipeg,
Űrszagú testén ezer láb, belén tán’ száz kar is tol.

Összetört a látvány, s futsz meredélyeken
át magadból sírva kihányván
a hollóként röppenő éjeket.

És a tönkön vigyorgó, keselyűbundás csillagkép,
Komoran megáll és forgó
szemekkel nézi, amint kihuny az ég.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Álom
· Kategória: Vers
· Írta: Rawelli
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 115
Regisztrált: 1
Kereső robot: 34
Összes: 150
Jelenlévők:
 · arttur


Page generated in 0.1412 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz