Szélcsendes most az
őszi táj,
a rét fölött egy
ölyv szitál,
egyhangúan hull,
hulldogál
a gémtollszürke -
lágy homály.
Körülted minden
matt, sivár,
nyarad elhamvadt,
ősz király,
de szíved még min-
dig kivár.
Tudom, de most így
telek meg
veled, Uram, mert
szeretlek,
s lám, mi hideg volt,
meleg lett,
beléd, köréd így
sereglek,
de míg nem vagyok
egy veled,
burványlok, furcsa
egyveleg
s csak örülök, vagy
szenvedek.