Valamikor rég, hajdanán
élt két testvér, tündérleány.
Firtos kedves és szépséges,
Tartód gonosz és rémséges.
Firtos szép várat épített,
Tartód rája irigykedett.
Neki bizony szebb lesz mondta ő:
- A te váradból lesz egy kő.
Ördögök érte is mentek,
egy nagy sziklát ott kivettek,
és lyukat fúrtak beléje,
rudat meg a közepébe.
Így vitték aztán vidáman,
gyorsan el az éjszakában.
szikla Korondon elakadt,
a hosszú rúd meg szétszakadt.
Bizony a vár nem lett kész,
le is omlott már az egész.
Firtos testvért befogadta,
a gonosz meg elfogadta.
Együtt éltek ott a várban,
egy kis ideig vidáman.
A szép tündér szerelmes lett,
földi fiút megszeretett.
Adott néki táltos lovat,
avval érje el a várat.
Minden este találkoztak,
és nagyon boldogok voltak.
Tartód ezt már nem nézhette,
az irigység emésztette,
bosszút esküdött ellenük,
pusztuljon el a szerelmük.
Meg is leste a találkát,
elkapta a ló zabláját,
lerántotta őket mélybe,
estek már a sziklarésbe.
A táltos ló ott fennakadt,
és sziklaként visszamaradt.
Mikor fehér színű a "ló",
az idő mindig kiváló.
Máskor a szikla-ló szürke,
érkezik az eső szele.
Neki sokkal jobban hisznek,
mint az előrejelzéseknek.
Megjegyzés: Gub Jenő: Firtos vára és lova mondája c. írása alapján.