Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Még kiáltok, még kérlek

2013-11-22 16:00:00, 379 olvasás, NeMo, 8 hozzászólás

Egyetlen sóhajtásnyi kiút a pokolból,
ahol a látóhatár szélesre tárul,
és a reménytelenségre lakat zárul,
oldottan szárnyal az elme,
és mindennek megvan az értelme,
béke, tengernyi nyugalom…
tavaszi virágok közt langyos fuvalom
amikor veled lehetek, veled vagyok…

A távolság csupán egyetlen röpke gondolat,
bár a kilométerek száma talán mérhetetlen,
ilyenkor minden értelmetlen.
Hol vagy?
Árva gyermekként kiabálom.
Érne véget a lázálom,
hiszen csak egy valamit kértem;
maradj a közelemben.
De… nem.
Most…
félek.
És fázom.
Hallod?
Én ott vagyok most is veled!
És te?

Vajon az őszi erdők pompájában ott vagy-e?
Ködfoszlányok szállnak
a lombok fosztotta ágra,
és borítanak rája jégkérget, míg nyögve,
álmokból ébred örökre
a lélek, amely élni vágyott.
Most csak didereg.
Az élet értelmet
csak veled nyert,
és most minden halott-hideg.
A test épen marad,
gépként dolgozik az agy,
ám a lélek
már csak didereg.
Haldoklásában fogná a kezed,
esdekelve: ne ereszd,
de vajon nyitva-e az a lélek,
amitől éledt,
és élete értelmet nyert?

Már nem kérdezek, csak vagyok.
Minek is kérdeznék, ha választ nem kapok?
A nap fénye másnak ragyog.
Puha vörös bársonyt vonj majd szívemre,
ha végképp megfagyott.

Szerelem

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Vers
· Írta: NeMo
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 11
Regisztrált: 0
Kereső robot: 11
Összes: 22

Page generated in 0.0366 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz