Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Fényes szelek

, 330 olvasás, Pandora , 2 hozzászólás

Elmélkedés

Észak kapujából vad szél szökell,
Meghajol s a fák tetejére ül,
Sárgult, aszott füvet borzol közel,
Nyugatnak bókol, ereszen fütyül.

Iramló felhő hópelyhet habzik,
A karcsú fenyő rezzent tűhegyet,
Széncinke gyémánt rab-magot aprít,
Így dülleszt magán apró új begyet.

Ott fenn a hegyköz ködöt ereszt le,
A domboldal kifakult színezüst,
Rigó jár körbe, át és keresztbe,
Levegőbe nyilall a szürke füst.

Mókus odú csonka fák setétjén,
Tobozt rág a gazda s megbújt diót,
Fénycsóvák nyúlnak, úgymint fehér gém,
Megtévedt rovart les falánk pirók.

Perc csöndjében közeledő ember,
A szél acélerővel fojtogat,
Meztelen karja fagyból nem enged,
Lehajtott fejet harang szólongat.

Behódol a lét akaratának,
De hiszi, lesznek még emelt fejek,
Most megadó s tán jó kedve támad,
Ha fújnak majd új fényesebb szelek.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Vers
· Írta: Pandora
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 209
Regisztrált: 1
Kereső robot: 27
Összes: 237
Jelenlévők:
 · Sutyi


Page generated in 0.1354 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz