Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Úton, útfélen

, 504 olvasás, kisssp , 6 hozzászólás

Ezerszín

Mikor először meglátta arcát a visszapillantó tükörben, a kamion szélvédője mögött, nem gondolta, hogy később milyen körülmények között találkoznak majd.
A mellette ülő fiatal nő nem érzékelt semmit. Csacsogott, vagy a sminkjét igazgatta a napellenző mögötti tükörben. A teherautóra a férfi akkor figyelt fel először, amikor a városkában kezdte őt utolérni.
Ötvennel hajtott, forgalom nem volt, gyalogosok alig, ennek ellenére tartotta a kötelező tempót. Ha mégis túlbillent a sebességjelző műszer mutatója, visszalépett a gázról. Eszébe jutott, hogy a GPS kellemes női hangja ilyenkor már rászólt:
- Túl gyorsan mész!
A kanyarokban lemaradt, de utána egyre megközelítette.
- Nyerges vontató, üresen – nyugtázta magában, miközben önkéntelenül többet figyelt hátra a tükörből.
Szembejövő forgalom volt, a kamionos nem tudta megelőzni, pedig láthatóan azon igyekezett. Szorosan a nyomában volt.
A nő észrevette, hogy a férfi gyakrabban pillant hátra, a tükörbe.
- Miért jön ez ránk? – aggódott.
A férfi nem válaszolt.
Korábban megtette, hogy direkt lassított, vagy kimutogatott, de mióta ismerősét Pesten, fényes nappal kirángatták a kocsijából, és a benzinkútnál a családja szeme láttára megverték, mert nem húzódott félre, hogy megelőzhesse egy böhöm nagy terepjáró, türtőztette magát. Főleg most, hogy a fiatal nő is vele volt.
- Kék színű, Renault – nyugtázta magában önkéntelenül a férfi. A motorház tompa elejét és a szélvédő alját látta csak a tükörből. A magas fülkében ülő és vigyorgó fiatal sofőr arcát csak akkor nézhette meg, amikor az kénytelen volt a kanyarok előtt lassítani.
Újból és újból rátapadt, fényszóróit villogtatta. A szembejövő forgalom nem hagyta előzni.
A férfi lassított. A kisvárosban, ahová közben beértek, végig negyvenes sebességkorlátozás volt. A férfi betartotta. Évekkel korábban errefelé fotózta le a "szerv", és fizettettek vele egy harmincast. Azóta mindenütt odafigyel.
A kamionost láthatóan bosszantotta a dolog. A villogtatást csak akkor hagyta abba, mikor szemben egy rendőrautó közeledett. Nem csökkentette a távolságot kettőjük között akkor sem.
A lány nyugtalanul pillogott hátra. Látta a vigyorgását a szélvédő mögött.
- Ismered ezt a pofát? Csak nem valamelyik otthagyott szeretőd vagy az ex-férjed? – kérdezte.
- Nem. Dehogy. Sose láttam.
A férfi nem volt róla meggyőződve
- Hagyom, hadd előzzön. Ne félj, elengedem, amint lehet.
Ő maga nem aggódott. Felkészült, mit kell tennie, ha hátulról meglökik.
A kamion időnként lassított, majd rákapcsolt, és amikor a személyautót utolérte, hirtelen fékezett. Ezt többször megismételte.
Férfi hallotta a teherautó légfékének hangos szusszanását. Önkéntelenül figyelte a mögötte kapaszkodót.
Komolyan kezdett aggódni, amikor már megelőzhette volna a kamionos, és mégsem tette, csak haladt a nyomában, szorosan.
Kommersz, autóüldözéses mozifilm jelenetében kezdte magát érezni, és ez egy cseppet sem vidította fel.
Még a városban, a lakott terület végét jelző tábla előtt előzött a nyerges, pótkocsiját riszálva, miközben néhány kerékpárost kikerült.
A férfi is felgyorsított. Jó ideig látta maga előtt a monstrumot az országúton.
Nem érte utol. Nem is igyekezett.
Beszélgettek.
- Van kandalló? Befűtünk, ugye? Igaz, nincs nagyon hideg, de olyan jó lesz előtte csupaszon – kuncogott a lány - Nagyon foglak szeretni. Úgy, ahogy te akarod. Ez a te délutánod lesz, meg a mi esténk. Ugye, nem kell sietnünk vissza? Maradjunk reggelig! Jó?
A férfihoz bújt hízelegve.
- Majd meglátjuk. De most hagyj vezetni – szólt a lányhoz, aki a combjánál kezdett matatni.
- Nem nagyon nagy?
- Nem.
- Akkor jó, mert azt nem szeretném.
Érezte a lány finom illatát. Örült neki. Nem törődött mással, csak az estére, a délutánra próbált gondolni, feledve az egész heti, munkahelyi dolgait.
A nő tovább csacsogott, ő mosolyogva hallgatta. Néha röviden válaszolt. A másik nem is igényelte, elég volt, hogy beszélhetett. Láthatóan megnyugodott. A kamionos nem került szóba.
Kanyargós úton haladtak. A férfi kihasználta a kocsi sebességét, az autó a keskeny utat jól megfeküdte. Biztonságosan haladtak.
Éles kanyar után, aránylag egyenes, belátható szakaszhoz értek. Az út kiemelkedett a sík terepből. A lanka szélén eperfák, azon túl szántóföld, a távolban a folyót szegélyező nyárfaerdő látszott.
Néhány száz méter után előttük két kocsi is lassított, majd továbbhaladt. Az egyik, mintha a hátsó jobboldali ajtaját ki is nyitotta volna, majd visszahúzta, és felgyorsítva tovább gurult.
A férfi nem értette a dolgot.
Akkor látta meg a kék színű Renault kamiont a jobboldali árkon túl, egy mély füves helyen, amelynek a szélén egy kiszáradt öreg fa állt. Félig megdőlt, miután a nehéz teherautó a fülke elejével nekirontott.
Megállt az útpadkán, az árokba vezető keréknyomok előtt néhány méterre.
A két személyautó éppen akkor tűnt el a következő kanyarban.
A lány kezével arcát eltakarva jajgatott.
A férfi rákiáltott, hagyja abba.
Lerohant. A fiú félig kilógott a fülke összetört szélvédőjén. A kormánykerék a melléhez szorult. A szája, a feje vérzett. Homlokán átlósan vágás, le a bal szemöldökéig. Élt. Magánál volt. Nézett le a férfira.
Az, nem mert hozzányúlni, félt, hogy rosszat tesz neki.
Egy pillanatra eszébe jutott a korábbi incidensük a városkában, de már nem haragudott rá.
Végtelen aggódás és félelem fogta el.
A mentőknek telefonált. Ők értesítették a rendőröket is.
- Maradj a kocsiban, mindjárt itt lesznek.
- Muszáj? Nem mehetnénk el?
- Nem – mordult fel – nem tehetjük. Lemegyek a fiúhoz.
- Ugye, nem hal meg – szipogott a nő, és átült a hátsó ülésre, hogy ne is lássa a teherautót.
- Remélem, nem – mormogta menet közben a férfi.
A mentők gyorsan kiérkeztek. Az idő mégis végtelennek tűnt, amíg próbálta szóval, eszméletén tartani a sérültet.
Még egy autó érkezett rögtön utánuk. Gyér forgalom volt.
A mentőknek sikerült kivenni a fiút, nem kellett a tűzoltókra várni. Később ők is ideértek, a rendőrök után.
Azok lezárták az utat, elterelték a közben odaérkezőket.
Az egyik helyszínelő a férfit kérdezte.
- Maga érkezett ide először? Mit látott?
- Én álltam meg először.
- Hogyan?
A férfi beszélt a két távolodó autóról.
- Megállhattak volna a szemetek – gondolta magában.
- Rendszámukat nem jegyezte meg?
- Nem. Mire ideértem, a kanyarban eltűnt az utolsó is.
- Igen, a mögöttük jövő is látott valakit - szólt lakonikusan a rendőr – a felesége sem?
- Olga nem a feleségem, de őt ki sem engedtem szállni.
- Megértem, de hát a nők legritkább esetben ismerik fel a típust, a rendszámot… Azért megkérdezzük. Kérem, kísérje ide.
A férfi nem beszélt a kisvárosi esetükről. A nőnek is mondta, hallgasson róla.
A nyaralóig néhány szót váltottak. Az őszi nap gyorsan haladt lefelé az égbolton. Már sötétedett, mikor a férfi kinyitott, és behozták a kocsiból a cókmókjukat.
- Nézz körül! Az emeleten is nyiss ablakot! Addig begyújtok a kandallóba. Ha akarod, fenn is aludhatunk, de van hely lenn is.
A lobogó tűz előtt vacsoráztak. A magukkal hozottat ették.
Sokat ittak.
Mindketten a történtek hatása alatt voltak.
- Jó, hogy nem beszéltél a zsaruknak arról, hogy a pasi szemétkedett velünk korábban.
- Minek ártsak neki. Elég baja van így is – húzta magához a férfi – nem így gondolta ő sem az egészet.
Sokáig borozgattak, zenét hallgattak.
A lány feloldódott, sokat beszélt magáról, csaknem mindent elmondott rövid, de annál mozgalmasabb életéről.
A férfi hagyta. Magáról csak keveset, de azt színesen, hadd legyen érdekes a lány számára.
Mikor az újabb palack bort behozta, a lányt alva találta.
Felkarolta, a kettős ágyra fektette. Mire betakarta, felébredt.
- Jaj, hát nem is szeretkeztünk. Bújj ide - motyogta félálomban.
- Aludj csak! Majd reggel, ha kedvünk lesz hozzá.
A férfi felhívta a kórházat. A fiú felől érdeklődött. Csak akkor, amikor mondta, hogy ő értesítette a mentőket, akkor álltak szóba vele.
- A sérült a műtőben van. Nem adhatok más felvilágosítást.
- Reggel érdeklődhetek?
- Igen. Nyolcig én leszek itt, hívhat – szólt a telefonba a fáradt női hang.
A férfi későig fenn maradt. Rakta a tüzet a kandallóba, megitta a maradék bort, és elaludt a kereveten.
Reggel hívta a kórházat.
Bement a lányhoz, hozzábújt a meleg takaró alá.
- Megmarad. Beszéltem a kórházzal – mondta az ébredező lánynak.
Sokáig szeretkeztek.
Hazafelé menet délelőtt, még látták a rendőrök által felfestett jeleket az úton, a feltúrt füvet, a megdőlt fát a lankásban.
Olgával nem voltak együtt ezután. A lány elkerült a cégtől, ő is továbbállt a felszámolás előtt álló munkahelyéről.
Csaknem fél év telt el azóta, hogy a lánnyal utoljára találkozott.
A kora nyári nap lemenőben, besütött az országút melletti bisztró üvegfalán.
A férfi a bárszéken ült. Az ismerős pultossal váltott néhány szót, míg az a kávéját letette elé.
A teremben néhányan a távoli kis asztaloknál üldögéltek. Főleg kamionsofőrök. Kávé, üdítő, és indultak tovább. A fiatal pincérlány a presszógépnél foglalatoskodott.
- Két kávé, két kóla – szólt nagy hangon az újonnan belépő, harsány köszönés után – mindjárt jövünk, csak tegyétek le a pultra - és elsietett a mosdó irányába.
- Néhány napja fuvarozik újra. Tavaly összetörte a kamionját, meg magát is – szólt a férfihoz a pultos, aki hátra sem nézett, itta a kávéját – Összeállt a régi barátnőjével, vagy a volt feleségével, aki ápolta, meg járt hozzá a kórházba. Alig tudták összekaparni az orvosok. Most meg már száguldozik újra. Hiába, a fiatalok gyorsan regenerálódnak.
A pincérlány lerakosgatta a rendelteket a férfi mellé, a pultra.
A sofőr időközben odaért, leült. Kezet nyújtott.
A férfi felismerte. A hosszú heg a homlokon volt a bizonyosság.
- Találkoztunk mi már? – kérdezte amaz. Láthatóan ismerős volt neki is a férfi.
- Lehet. Én is járom az országot – válaszolt inkább maga elé.
Közben bejött a lány. Leült a sofőr mellé.
Olga volt.
Öröm és aggódás jelent meg az arcán, mikor meglátta a férfit.
- Ti ismeritek egymást? – ráncolta a homlokát a fiatal kamionos.
- Igen. Egy cégnél dolgoztunk. Még tavaly – előzte meg válaszadásban a lányt.
- Igen. Még tavaly – erősítette meg Olga.
- Jó, hogy eljöttél onnan – morgott félig maga elé a fiú – túl sokan dolgoztak ott. Túl sokat ismertél – mélyedt bele kávéjába, üdítőjébe. Szótlan lett hirtelen, csak az itallal foglalkozott.
A lány hallgatott, maga elé nézett, kortyolta a kávét. Az üdítőhöz nem nyúlt.
A sofőr lekászálódott a székről, látszott rajta, valamin erősen gondolkodik, időnként a férfira pillantott, majd fizetett a pultosnál.
- Jól vagy, Olga?
- Igen. Remélem, te is – láthatóan örült, hogy a férfi megszólítja. Aztán, mintha mondani akart volna valamit, de mégis meggondolta magát. Hallgatott.
- Még találkozhatunk – fordult a férfi felé a kamionos, miután visszatért hozzájuk, de nem nyújtott kezet – járunk erre gyakran.
- Igen. Találkozhatunk – szólt csendesen a férfi az elmenők után – találkozhatunk úton, útfélen.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Novella
· Írta: kisssp
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 197
Regisztrált: 1
Kereső robot: 26
Összes: 224
Jelenlévők:
 · Sutyi


Page generated in 0.1373 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz