Születtem, hogy megleljem a forrást,
Kerestem hát a teljesség honát,
Nap emelt, mint tiszta ég a fodrát,
Utam követte kőkemény nyomát.
Majd rút magányba vitt a múltidő,
(Magamra gondolok, régi mondás)
Rólam sokat tudott a rejtező,
Betűt terelt elém égi kondás.
Elszakadtam rögeszmés valómtól,
Mint ki valamitől elhidegült,
Kiváltam az esztelen valóból,
Mi mély énemmel már nem ízesült.
Falat raktam mi elérhetetlen,
Amit se szó, se jel ki nem beszél,
A csend vett fel kifelé menetben,
Már tudom, az ész s nem a vágy a fény.
Most átjár, és így robog a légben,
Telíti napjaim, lényembe ás,
Cseppje hull, mint tiszta szó a térben,
Puhán gyűrűzik, mint e tollvonás.