Lelkem nehéz, sáros ködburok,
Mert megint jönnek ólmos rémálmok.
Aztán ülök szépen, bámulok.
Motollázó ütemes zajt látok.
Ködben várok, otthagyva egyedül,
Káin eljön, szívemet fogja,
Kacagva tépi, s párnámba merül.
Nem kér, hörögve körbekerül.
Ordítok, pokol börtön éget.
- Ébressz fel Kedvesem, mást nem kérek! -
Hol a tűz? Hol van, ami éget?
Alszom én? Vagy talán tényleg égek?
Vacogok. Ki engedett ki? - Védj meg! -
Hirtelen fény gyullad, s odalépek.
…
Ziláltan, sós könnyekkel ébredek.
Ma újra Önmagamtól félek.