Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Napvakság…

, 180 olvasás, barnaby , 0 hozzászólás

Abszurd

Mint szanatórium vitriol-csendjében,
-kámforillatos-mentolos lebegéssel-
körbejárt a béke oltalommal, s megfért
a rámpák rejtekében… Csak a sötétben
lebegett még néhány elszakadt pókfonál.
Halálra unta hálójában magát egy
fekete özvegy, majd mélázva tovább állt…
Mindjobban szokta a szemem a fényt, annál
inkább, csak foltokat kerestem a napban…

Saját bolygót vágytam én is, akár a Kis herceg.
Lecsukott szemhéjam alatt sűrű repkény termett.
Vágtam garmadába. Mint álomlovas jó vitéz,
világmegmentő dalia, maga az Oltalom.
Szabadító, ki rendet tesz a sötét oldalon.
Ám akkor a templom homlokán a toronyóra
ötöt a csendbe belekondult, majd harang szólalt.
Riadtan ébredtem fel, rebbentve könnyű sóhajt…

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Abszurd
· Kategória: Vers
· Írta: barnaby
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 195
Regisztrált: 1
Kereső robot: 23
Összes: 219
Jelenlévők:
 · Sutyi


Page generated in 0.204 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz