Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Egy érme elbeszélése

, 168 olvasás, Boston , 0 hozzászólás

Kaland

Egy érme vagyok. Kerek alakom van, az értékem tíz, ez jelezvén az arcomon, a hátamon pedig a magyar címert viselem, de nem azért és nem úgy, ahogy azt egyből gondolnád. Alatta szerepel a születési évem, 1993, amit a Magyar Nemzeti Bank jóvoltából egy érmegyárban nyomtak rám, képzeljétek, 1993-ban. A gyárból, mint a heringek néhány ikertestvéremmel össze voltunk zárva hengeralakban, melyből csak hosszas várakozás után láttam meg a napvilágot, s kalandom útjának indult. Egy középkorú nőhöz kerültem egyből, hosszú barna haj, barna szemek, vékony alkat. Emlékszem, az akkori öreg érmék mindig azt mondták, hogy ne ficánkoljak, jó hely ez itt, ne menjek sehova. Én azonban ezt nem így gondoltam. Én akkor, fiatalon és bátran, erőtől duzzadva váltani akartam, így az első adandó alkalommal, amikor vásárolt a hölgy, úgy helyezkedtem, hogy engem vegyen ki. Elcserélt a nő egy olyan dobozért, amire az volt írva, hogy slim cigarettes. Milyen egy hülye világ ez, ki cserél el egy értékes, szép 1993-as évjáratú érmét egy ilyenért?
Új lakásomat kémlelvén többnyire rossz, de azért néha jó dolgok fogalmazódtak meg bennem. Például nem voltunk olyan szűkösen, azonban nem volt olyan finom illat, és itt csak saját ikertestvéreimmel voltam összezárva, míg a nőcinél ott volt mindenki; A paranoiás 1-eske (tiszta hülye valami olyanról hadovált, hogy őt körözik meg hogy ki akarják őt vonni a forgalomból), a korrekt 5-ös, a tesóim, a dagadt 20-as, a hasonló csávó, akivel összekevernek pedig ötvenes, meg az a majom 100-as… Annak mekkora egy pofája van, mert egy nullával több… Olyan önteltséggel és arroganciával beszél magáról, jól kiütném a bronzát az ezüst keretéből. Ja meg még meséltek valami 200-asról, ő állítólag akkora császár, hogy nem is láttatja magát, ő rá azt mondják, hogy már majdnem értéke is van, meg szép is, szóval leginkább a papírokkal nyomul. (A 100-as amúgy azért ilyen, mert azt hiszi ő az öccse a kétszázasnak…)
Sok idő eltelt, mígnem érettnek gondoltam magam arra, hogy elinduljak a magam útján, de ez a kor is elérkezett, hát így is történt. Sok fele jártam, sok mindent kipróbáltam, egyszer azonban nem figyeltem, és elkaptak. Durván felkapott egy vigyorgó fogatlan csöves, aki azt ordibálta a haverjának, hogy: "na, látod, ezért szeretem ezt a kurva Deák Teret!", majd még néhány koszos büdös mocskos sorstársammal bezárt a markába, majd elcserélt valami undorító löttyért cserébe. Megint kasszában… Egyből tovább, és láss csodát, úgy nézett ki szerencsém van! Egy elegáns külföldihez kerültem, akinek a pénztárcája olyan hatalmas volt, amilyet még soha nem láttam, és mégis annyira szűk volt, alig találtam magamnak helyet a sok nagyképűen tudálékos és fontoskodó (magukat csak EURÓ-nak nevező brigád) közé zárták, akiknél az egy 1-eskének is háromszor akkora arca volt, mint a százaskának! Mondtam is neki nevetvén, hogy hallod – e mire ekkora az orcád tííííízszer annyit érek, de csak értetlenül makogott valamit francicául, hogy: "Tu est forint hongrois stupide, nous sommes beaucoup mieux le français euros!", amit én nem értettem, de azért barátilag megöleltem, és békésen leültem az egyik sarokba, vártam a csodát. A társaság majd húz magával.

Kiderült, jól döntöttem. Világot láttam! De még mennyi mindent! Párizs, London, Róma, Prága! Jól éreztem magam, és imádtam a sok felhajtást meg a forró nyári estéket, a bulik! Azonban nem is olyan kis idő után, előtört belőlem egy érzés, amit úgy hívnak, hogy honvágy… Magányosnak éreztem magam, és nem bírtam tovább a rabszolgatartó eurók oldalán állni, akik irreális összeget kérnek belőlem egy egyeskéért… Azért ennyire még ő sem jó csajszi. Elindultam hát, de hosszú út állt még előttem. Útban a reptérre, még elővettem az embertárcámból egy személyt, és bedobtam a többi közé egy szökőkútba… Majd szépen lassan, magányosan süllyedt alá, míg én kívántam.
Egyszer engem is dobták már be szökőkútba. De az elég aljas volt, a Westend szökőkútba, ráadásul a srác valami koxoló, vagy boxoló volt, vagy mit mondott mielőtt úgy feldobott, hogy majd a plafonig repültem, és egy hatalmas függőleges csúszdán zuhantam le. A rohadt anyját. Aztán még annyit mondott, hogy remélem ennyi már elég lesz! Majd beleköpött a vízbe, és otthagyott. Néhány hónapra rá halászott ki egy magukat Máltai Szeretetszolgálatnak nevező egyesület. Ennyi féle, fajta érmét, még soha nem láttam. Öregektől az egészen fiatalokig, kicsiktől a nagyokig, különböző nagysággal, mérettel, szélességgel, bordázattal, más és más pénzcsoportok, különböző etnikumokból és vallási hovatartozással. Volt olyan – magát "renminbinek" tituláló érme -, akinek egy nagy lyuk volt a hasán, szűk szemei voltak, és semmit nem lehetett érteni belőle, amit mondott. Mikor azt hittem, hogy a testvérét megtaláltam a renminbinek, egy bizonyos "Jen" személyében, nagyon mérgesen néztek rám, és nekem úgy tűnt, nem igazán szeretik egymást. Találkoztam olyannal is, aki nagyon utálhatta az "S" betűt, hiszen kétszer is áthúzta saját magán, hátoldalán pedig egy nagy sas feszített. Elég menőn nézett ki, kicsit irigykedtem is, aztán amikor beszéltem vele, rájöttem, hogy nem akarok olyan lenni. Elég buta volt, és még azt sem értette meg, hogy nem éhes vagyok, hanem Magyarországról jöttem. Na mindegy…
Aztán egyszer csak megfogtak mindannyinkat, és ruhákra, játékokra, meg mindenféle hasznos dolgokra cseréltek el minket, hogy azok eljussanak a rászorulókhoz. Furcsán hangzik, de életemben először úgy éreztem, hogy valami jót tettem. Rájöttem, hogy talán néha jobb adni, mint kapni.
Utazásaim során, sok helyen jártam, de még sokszor ennyi mindent fogok látni. Nincs annyi tinta és papír, amivel leírható, hogy egy egyszerű érme mennyi mindent tud, és mennyi mindent látott. Most is épp az utamat járom. De hogy hol vagyok éppen? Hát Te az én embertárcában, én pedig a Te pénztárcádban.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Kaland
· Kategória: Novella
· Írta: Boston
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 179
Regisztrált: 1
Kereső robot: 22
Összes: 202
Jelenlévők:
 · Sutyi


Page generated in 0.5102 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz