Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Betegtájékoztató

, 316 olvasás, ZsuzsaMarietta , 9 hozzászólás

Ezek vagyunk

    Mari néni csöngetett be hozzám. Egy falusi néni, aki egész életében a földeken dolgozott. Tudta, mikor kell vetni, kapálni, mit mivel ültethet együtt, vagy egymás mellé, de soha nem tanulta az egészségügyet. Gyakran járt orvosnál a fejfájása miatt, és a nála okosabb doktor minden utasítását be is tartotta. Most ijedten áll az ajtóban, kezében egy papírral.
    – Nem akartam én, de kiesett az orvosság dobozából ez a papír. Sokat írtak rá, de minél tovább olvasom, annál kevésbé értem. Segítenél megmondani, hogy most mit is csináljak? Te mégiscsak többet jártál iskolába.
    – Új gyógyszert kapott, hogy nem ismeri? – kérdeztem, miközben a szoba felé invitáltam ijedt szomszédasszonyomat.
    – Igen, de méregdrágát. Tudod, arra az úri nyavalyámra, arra a nem is tudom, minek híjják fejfájásra. De a két darab tabletta több mint kétezer forint. Se bevenni, se kidobni nem merem.
    Leültünk, sorba vettük a mondatokat, amiket nem értett.
    Az ilyen gyógyszer az X "receptor agonistáknak nevezett csoportjába tartozik"
    – Csak nem azt írja, hogy ettől az úri nyavalyától már haldoklom? Mert valami agonizálást ír. Ráadásul csak "valószínűleg olyan módon hatnak"…
    Igyekeztem őt megnyugtatni, hogy nem az ő halálát írják, csak valami szakkifejezést használnak arra, hogy is hat ez a gyógyszer arra a fránya "úri nyavalyára", a migrénre. De hiába faggatott, ennél többet már én sem értettem.
    "Miért kell szedni" ezt a tablettát? – ad alcímet a betegtájékoztató egy újabb zavaró magyarázatra.
    – Hát én a fejfájásomra kértem, azt hittem, arra is kaptam, de hogy mi az az aura, arra kaptam-e, azt nem tudom. Most menjek vissza a doktorhoz, és kérjek másikat a fejfájásomra? Biztosan ő írta el, mert nekem eddig nem fájt semmi aurám.
    – Nem kell, Mari néni, ez a fejfájás-csillapító, az aura meg azt jelenti, amit előtte szokott érezni.
    – Még ott van az is, hogy mikor nem szabad szedni. Aszongya, hogy "ha túlérzékeny a készítmény összetevőivel szemben". Hát, van olyan, akit nekem nem szabad szedni, de hogy mit jelent ebben az OY-LS23016, meg az FCF, vagy E110, az E-161, vagy az YS-2-12114-A, vagy az elefántpipa, azt végképp nem tudom.
    – Milyen elefántpipa? – kérdeztem elhűlve.
    – Hát ide van írva, hogy eleptriptamin. Meg azt is írja, hogy magas vérnyomás esetén sem szedhető. De nekem néha nagyom magas a vérnyomásom, különösen, ha az uram a tévét nézi. Meg néha majd kiugrik a szívem, kalapál össze-vissza, itt meg az van, hogy nem szabad szedni szívritmuszavar esetén sem.
    – Nem úgy van. Az nem számít magas vérnyomásnak, ha felidegesíti Józsi bácsi, ez magára megint nem vonatkozik.
    – És az hogy van, hogy "nem javasolt idős korban (65 év felett)"? Én most leszek 65. A születésnapomig bevehetem, de utána már ki kell dobni? Hát, öreg vagyok én már ma is!
    – Ezt nem kell ennyire komolyan venni, persze, hogy nem a születésnapja számít. Mikor meg betölti a hatvanötöt, már el is fogy az orvossága. De szóljon a doktornak. Amúgy is oda van írva, hogy "kérdezze meg kezelőorvosát vagy gyógyszerészét."
    – Jó. De még azt sem értem, hogy milyen gyógyszerrel nem szabad együtt szedni. Mert van nekem annyi orvosságom, alig tudom, mit mire adtak, csak azt, hogy kell szedni.
    – A doktor tudja, miket szed?
    – Hát persze, mindig elviszem a dobozokat. De ha valami izét ad az influenzámra? Meg miért nem szabad radírozni? Meg mi az a di-akármi, az a valami hidro-izé?
    Még a szemem is felakadt a radírozás hallatán. Azután olvasom: nem szabad szedni "bizonyos vírusfertőzések kezelésére szolgáló gyógyszerek, mint pl. a ritonavir, indinavir…"Az a "hidro-izé" meg semmi más, mint egy hasonló hatású szer hatóanyaga, a dihidroergotamin. De olvassuk tovább.
Alcím: Hogyan kell szedni a tablettát?
    – Én úgy szoktam – magyarázza Mari néni – hogy amikor fája fejem, bekapok egy tablettát, iszom rá egy pohár vizet, aztán meg várom, hogy hasson. Ezt még én is értem. De miért nem szabad bevenni az aranykorban? Tudom, elmagyaráztad, az az arany, vagy mi, az, amit a fejfájás előtt érzek. De tulajdonképpen meddig van ez, és mikor kezdődik maga a fejfájás? Mert az nem úgy van, hogy hopp, az egyik elmúlik, és a másik érkezik.
    – Az aurára gondol? Talán addig tart, amíg nem fáj úgy istenigazából a feje, de ezt én nem értem. Beszélje meg legközelebb a doktorral.
    – Tudod, akkor ijedtem meg a legjobban, amikor a mellékhatásokról olvastam. Mert okozhat fejfájást a fejfájásra adott gyógyszer. Meg hogy mellkasi fájdalom vagy szorítás, szorító érzés a torokban, szívdobogás, szapora szívműködés, meg lassú szívműködés. Hát, akkor hogy döntsem el, hogy ez most csak mellékhatás, vagy infarktus? Meg, hogy hátfájdalom. Akkor most mitől fáj a hátam? Az orvosságtól vagy a sok kapálástól? Meg hogy fáradtság, álmosságérzés. Akkor most nem aludtam ki magam és sokat dolgoztam, vagy ezzel is szaladjak az orvoshoz?
    Sorolta még bőven a számára teljesen érthetetlen, gyakran egymásnak is ellentmondó mellékhatásokat, figyelmeztetéseket. Nyugtatgattam én szegény Mari nénit, hogy ez sem egészen úgy van, meg azt is másképp kell érteni, de ő ragaszkodott az igazához. Meg is értem a félelmeit, de már nem hiszi el, hogy csak néha, és csak egy-egy lehetséges a sok felsoroltból. Végül mérgesen mutatott egy mondatra." Ez a tájékoztató nem tartalmazza az összes rendelkezésre álló információt erről a gyógyszerről."
    – Na, én se tartom be az elején írtakat, hogyaszongya: "őrizze meg ezt a betegtájékoztatót, hátha később újból el akarja majd olvasni." Nekem már egyszer is elég volt! Kidobom az orvossággal együtt. Inkább a fejfájás!

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Próza
· Írta: ZsuzsaMarietta
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 213
Regisztrált: 1
Kereső robot: 31
Összes: 245
Jelenlévők:
 · Tristan Kekovian


Page generated in 0.2249 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz