Magamban…
Fékek és ellensúlyok, mik tartanak itt,
nyugton maradó, szögezett alázat, míg nem hagy
el végleg, s omlik le íve az ölelésnek.
Viola emlék a pupillatágító vágy,
most megteszi a fénytelenség, hogy hidd,
örvényed húz magával.
Légtelen a várás, hiánya fáj, míg
ujjfehérítő kapaszkodásként
egyensúlyoz bennem az erő.
Végül…
A súlytalan reményt, hogy
megtartson e múló pillanatban
egyetlen sóhajtásod…
Magamba zárom.
Megjegyzés: 2013. második harmad (Átirat)