Kopogtam.
Már megint.
A kilincset is megfogtam.
Már megint.
S néma csönd.
Kop-kop - ez én vagyok.
S bent a kövek cseppjei
nótájukat elzengik,
s én - kop-kop - itt vagyok.
Üvöltsek?
Hogy a hangom én halljam,
s a választ is én mondjam?
Vagy tán közbeszólsz?
"Bejöhetsz."
S én - kop-kop - ezt abbahagytam,
léptemet ím beraktam,
s hogy az echo ne szóljon,
a hangod hallgattam.
S a cseppek a köveken
zengték nesztelen:
Köszönöm