Halkan játszik a szívem
szavaid zongoráján,
ezer emlék meglibben
egy-egy hangtól és átjár.
Egy harmatnyi szó fedi
lelkemben őrzött helyed,
s ott, ahol nem lát senki,
festek nekünk új eget.
Vagy csak játék, s elhiszem
pajkosan ízed jöttét?
Lehet, már dallam sincsen,
ami erővel föltép.
Te is ezeket játszod,
vagy már újakba kezdtél?
Ahogy fekszem a vágyon,
érzem, elcsendesedtél…
Csak álmodom, hogy négy kéz
játssza egyszerre a dalt…
Egy kósza szellő-remény
ma megint csendben meghalt…
Megjegyzés: Lélektársamnak