Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Álmatlan

, 251 olvasás, wesze , 2 hozzászólás

Álom

Álmatlan fekszem, dideregnek már ajkamon a szavak,
s kétségek közt sodródom,
Oh, élet! Csak élni nem hagytalak…

Mint szólamok között a szünet,
mélyen bennem síri csend lapul,
s az éjszakát járom,
míg másoknál lámpa gyúl.

Némely éjszaka szelíd arcodat látom,
érzem selymes bőröd illatát,
s ha hallom lágy kacajod,
a vak is szívembe lát.

Hajnalodván aztán, a friss fény
s az új nap dallama
kergeti széjjel mámoros álmom,
szívem őre e hős dalia.

De a fény elvakít, némaságra tanít,
hisz embernek a képzelet túl nagy hatalom,
s én újra csak az éjre,
csak álmodni vágyom.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Álom
· Kategória: Vers
· Írta: wesze
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 294
Regisztrált: 1
Kereső robot: 21
Összes: 316
Jelenlévők:
 · Déness


Page generated in 0.219 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz