Vöröslik a kád. Sűrű menszeszébe
vállig süllyedek. Ez magzatvíz volt.
Anno. Ficánkoltam a méhlepénybe,
akrilhoz simulva és háton paskolt
a rekkenő nyári hőségben valaki.
Hisz tudod. Ő az, ki vállon vereget
mikor elfogytak már mások szavai.
Te köhécselsz és kipattan szemed.
A júliust köldökzsinórja körbefonja.
Nem mozdul, nem óbégat velem.
Üres tekintettel bámul a plafonra,
nedves rongyokkal körbe tekerem.