Eső hintette fűmező
gyapjas konzolként támasztja
testem minden pontját,
fent az ég szélesre nő,
feketében fürdő felhő sodor tovább.
E percben ízetlen a levegő,
vízcseppek ritmusában szótlan vagyok,
a borzongás ölel, ahogy jó szerető,
a holnap magamra hagyott.
A szél énekel kánonban madarakkal,
az elme ráncos hegyek mögött jár,
egy ringó pipacs marasztal.
Messze jár, ami volt,
a képzelet rozsdásan sikolt.
Fekszem a fűben, míg a szél zenél.