Navigáció


RSS: összes ·




Krimi: Kísértés - 26. fejezet

, 643 olvasás, Aurora White , 0 hozzászólás

Ezerszín

Gyanús, néma csend

- Maga nem találja különösnek, hogy már több napja egy haláleset sem történt? – fordult József az egyik kollégájához.
- De, már nekem is feltűnt – mondta Géza elgondolkodva.
- Vajon mi lehet az ok?
- Talán ráunt az öldöklésre?
- Vagy elkapták a rendőrök? – gyújtott rá egy cigarettára a felügyelő, majd így szólt: - Nézzenek utána a mostanában elkapott gyilkosoknak, rendbontóknak!
- Igenis; csak a mi körzetünkben?
- Nem, egyelőre az egész fővárosban, ha nem akadunk nyomra, akkor vidéken is.

Az ügyeletes őr több elítéltet is elővezetett, egyikük sem volt túl megnyerő külsővel megáldva. Legtöbbjükön több napos borosta sötétedett, csak egynek volt sima, szőrtelen az arca, ő öltözködésében is kirítt a többiek közül: öltönyt viselt. Ezen kívül simára fésült szőke haja és kék szeme volt.
Viktor meglehetősen gyanúsnak találta a jól öltözött férfit, akit, mintha skatulyából húztak volna ki.
- Ez az alak mióta van itt? – fordult az ügyeletes őrhöz.
- Körülbelül két napja.
- Vád?
- Drogcsempészet, rablás…
- Lerí róla – bólintott, miközben továbbra is az elítéltet vizsgálgatta.
- Szeretné kihallgatni?
- Igen, egy kicsit elbeszélgetnék vele. Egyébként, miért van ilyen jól öltözött állapotban? – érdeklődött, mire a másik kínosan feszengeni kezdett. A nyomozó szavak nélkül is értette a helyzetet, ezért csak legyintett, hogy vezesse be az alakot a szomszédos beszélgetős szobába, ő meg elszaladt egy csésze kávéra.
- Neve? – kérdezte, már a szobában, rá sem nézve beszélgetőtársára, aki idióta vigyorral az arcán szemlélte a helyiséget, és egy szót nem szólt válaszként. – Mondom, neve? – ismételte meg a rendőr a kérdést egy kicsit ingerültebben.
- Jókai Mór – mondta amaz, és elnevette magát.
A vallató kiviharzott a szobából, hogy felkeresse, és számon kérje a kollégáját:
- Miért nem említette, hogy a rab gyogyós? – fordult hozzá ingerülten, mire amaz csak a vállát vonogatta.
- Gondoltam, rájön maga is.
- Gondolta! – csapott dühösen az asztalra. – Inkább, vezesse ide újra a rabokat! – utasította, majd leült az őr helyére.
A férfi morgolódva kiment. Nagyon nem tetszett neki, ahogy a nyomozók csak egyszerűen utasítgatják, mintha valami szolga lenne, vagy egy olcsó közmunkás. Közben ők csak ülnek az irodában napestig, vagy ide-oda furikáztatják magukat. Őket, őröket bezzeg lebecsülik, semmibe nézik, pedig sokkal felelősségteljesebb a munkájuk.
Idegesen kivezette a bolondot, vissza a cellájába, majd újból előhívta az elégedetlenkedő bűnözőket.
- Minek kell már megint sort állnunk? – dühöngött egy nagydarab szakállas képű fegyenc.
- Mert a nyomozó úr így óhajtja – felelte enyhe iróniával a hangjában, mely elárulta, hogy neki sincs igazán ínyére a feladat.
- Dobd ki a grabancánál fogva! – ajánlotta az egyik fogatlan, alkoholista kinézetű alak.
- Majd téged foglak mindjárt, ha nem hagyod abba! – pirított rá a férfira, de közben az járt az eszében, milyen jó lenne megfogadnia a tanácsot.
Szó nélkül sorba állította őket, és figyelte, ahogy Viktor lassan szemügyre veszi őket. A nyomozó többször is körbejárta az elítélteket, némelyiket gyanúsan vizsgálgatva, végül megállapodott az egyik – felettébb gyanús külsejű – alak előtt, és ezúttal őt hívta el kihallgatásra.
A választott személy nyápic volt, s idegesen ide-oda tekintgetett az egész kihallgatás alatt. Bal fülében egy karika virított, szőkés haja pedig őszbe játszott már.
- Neve? – kezdte Viktor az előzőhöz hasonló módon a beszélgetést, mire a másiknak megrándult egy izma a szemöldöke felett.
- Nagy Sándor – felelte.
- Na, ne szórakozzon itt velem – pattant fel a helyéről dühödten, mert azt hitte, ennek is beütése van.
- Tényleg így hívnak, ha nem hiszi, kérje ki az adataimat.
- Meg is teszem! – mondta, majd intett az őrnek, hogy vigye hozzá a rab személyes iratait. – Jól van – enyhült meg, miután a papírokba nézett. – Születési helye?
- Budapest.
- Anyja neve?
- Kis Rozália.
- Nős?
- Elvált vagyok.
- Van gyereke?
- Igen, egy kislány.
- Ismeri Kiss Béla, alezredest?
- Nem ismerem.
- És Tóth Ferenc, valamikori postást?
- Igen, ismerem.
- Mióta?
- Amióta ő hozza a postánkat.
- Értem, Pozsonyi Betti?
- Mi van vele?
- Ismeri?
- Őt ne ismerném, a híres színésznőt? Őt mindenki ismeri!
- Igaz – biccentett. – Lovász Noémi?
- Nem hallottam még róla.
Viktor még vagy négy nevet felsorolt, melyek ismeretlenül csengtek a kérdezett számára, így lassan be is fejezték a beszélgetést. A fiatal nyomozó gondolataiba mélyedve ment vissza a rendőrségre.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Krimi
· Írta: Aurora White
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 71
Regisztrált: 2
Kereső robot: 34
Összes: 107
Jelenlévők:
 · Pacsirta
 · Sutyi


Page generated in 0.0862 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz