Navigáció


RSS: összes ·




Krimi: Kísértés - 22. fejezet

, 599 olvasás, Aurora White , 0 hozzászólás

Ezerszín

Anna

Másnap megint eljött. Rebeka még ágyban volt – amióta nem talált munkát, szeretett tovább aludni egy kicsit -, mikor megérkezett. Anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét, megérezte a jelenlétét. Lassan egy test nehezedett az ágyra, majd hozzásimult, és karjaival lágyan átölelte őt.
Rebeka óvatosan megfordult, és a férfi szemébe nézett. Különös mélységek voltak abban a tekintetben.
Ki vagy te? – akarta mondani, de helyette így szólt váratlan látogatójához: - Hát eljöttél?
- Rád vártam egész életemben, és most, hogy megtaláltalak, nem foglak elhagyni.
- Soha?
- Soha – felelte komolyan, ami jól esett a lánynak. Hagyta, hogy szerelme magához szorítsa, és csókokkal borítsa el az arcát és a nyakát.
- Szeretlek – suttogta a férfi fülébe.
- Én is – mondta halkan a másik.
- Azt akarom, hogy az enyém legyél! Örökké!
- A tiéd leszek! – felelte, és élvezte a másik közelségét, amit már olyan régóta nélkülöznie kellett.
Hirtelen megszólalt a telefon, ami a bal oldali éjjeliszekrényen volt. Mire, Rebeka megnézte, hogy ki a hívó, addigra már megint eltűnt a férfi.
"És még a nevét sem tudtam megkérdezni." – dohogott magában, miközben felvette a készüléket.
- Igen – szólt bele kicsit ingerültebben, mint szerette volna.
- Szia, Rebeka! Bocsi, ha felébresztettelek – dőltek a szavak Melindából -, de sürgősen ide kell jönnöd.
- Mi az a fontos dolog? – kérdezte kicsit mérgesen.
- Gyere ide, és megmutatom. Siess, kérlek!
- Rendben, tíz perc, és ott vagyok – mondta, és levágta a kagylót.
"Már másodszor zavarnak meg, mikor Vele vagyok." – dohogott magában, miközben felkapkodta a ruháit.
- Remélem, tényleg sürgős dolog miatt hívtál – morgolódott az ajtóban Rebeka.
- Látom, szúrós kedvedben vagy.
- A legszebb álmomból riasztottál fel.
- Azt hiszem, egy újabb nyomra bukkantam – mondta, majd kikiabált a másik szobájába: - Anna, gyere be egy kicsit!
Egy csinos kis nyolc év körüli lányka lépett be az ajtón, haja két copfba volt fonva. Illedelmesen köszöntötte Rebekát.
- Ez lenne az a fontos dolog? – vonta fel a szemöldökét.
- Annára Báta lakása közelében bukkantam rá…
- Ez még nem jelent semmit.
- Azt mondta, veled szeretne beszélni.
- Értem.
- Szeret téged – szólalt meg váratlanul a gyerek.
- Ki?
- Akiről álmodtál is, de az nem álom volt.
- Honnan tudod…?
- Ő mondta nekem.
- Te ismered őt?
- A legjobb barátom, azt mondta, hogy te meg tudnád őt állítani.
- Megállítani, miben?
- Hogy még több embert öljön meg.
- Áruljátok már el, kiről van szó, mert én egy kukkot sem értek – vágott közbe Melinda.
- Ő tudja – mutatott Anna a másik nőre.
- Az a szőke férfi…?
- Ő ölte meg apát – horgasztotta le a fejét a lányka.
- A barátod? – kerekedett el Melinda szeme, miközben már kezdte kapiskálni a dolgokat.
- Azt mondta, muszáj megtennie, mert nekünk is csak rosszat csinálna.
- És, Rebeka ismeri ezt a… gyilkost – bökte ki nagy nehezen az utolsó szót.
- Igen, szerelmes belé.
- Miért nem mondtad, hogy van egy udvarlód? – nézett kérdően a barátnőjére.
- Négyszer találkoztam vele eddig összesen… és kétszer úgy tűnt, mintha csak álmodnék.
- Mi a neve? – fordult most a gyerekhez.
- Arra kért, ne áruljam el nektek, szeretne még egy darabig titokban maradni. Fél, hogy Rebeka nem fogja szeretni már őt, ha felfedi a kilétét.
- Szóval, én meg tudnám állítani… hogyan?
- Azt sem mondta el, de ma éjjel is meg fog látogatni.
- Ezek szerint, te az egyik áldozat gyereke vagy… vagy a gyilkosé?
- Nem, az én apukám a festő volt. Ne hívjátok őt gyilkosnak, nem szereti, ha így szólítják.
- Akkor hogy nevezzük, ha a nevét sem tudjuk?
- Ahogy Rebeka szokta őt hívni, azt szereti.
Melinda kérdőn nézett barátnőjére, aki zavarában a cipője orrát vizsgálgatta, de végül kimondta a varázsszót:
- Hercegnek?
- Igen. Talán, ha visszaszerzitek a gyerekét, akkor megnyugszik, és nem fog több embert kivégezni.
- Hol találjuk őt?
- Melinda már el is kezdte keresni…
- Annak a szajhának a lánya? – nézett le döbbenten.
- Valahogy úgy.
- Szóval nem az édes gyermeke?
- Okos vagy – mosolyodott el vidáman Anna.
- Akkor ki az anyja? – tette fel a kérdést Melinda, de nem kapott rá választ. Rebeka pedig csalódottságot érzett, mintha átverték volna.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Krimi
· Írta: Aurora White
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 57
Regisztrált: 0
Kereső robot: 25
Összes: 82

Page generated in 0.0765 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz