Navigáció


RSS: összes ·




Krimi: Kísértés - 21. fejezet

, 592 olvasás, Aurora White , 0 hozzászólás

Ezerszín

A szőke herceg

Rebeka percekig szóhoz sem jutott az ámulattól, csak nézte a gyönyörű szőke jelenést, akit, mintha mindig is várt volna. Nem kérdezett semmit, pedig furdalta az oldalát, hogy került oda az a titokzatos, és gyönyörű idegen.
Hagyta, hogy a férfi a kezét a kezébe vegye, majd a száját az övére tapassza. Érezte, amint szíve a torkában dobog, és viszonozta a csókot. Édes – de valahogy mégis jéghideg – volt a csókja, melyet át- és átjárt valami földön túli titokzatosság.
Rövid barna fürtjeit a kezébe fogta, és játszva simogatta, miközben a másik karjával végig szorosan magához ölelte.
A hosszú csókot követően még sokáig farkasszemet néztek, ami bénítóan hatott a lányra, a millió kérdés közül, ami a fejében kavargott, egyet sem tudott feltenni a férfinak, pedig annyi mindent szeretett volna tudni róla. Róla, akit most látott másodszor.
- Sajnálom, hogy múltkor fellöktelek – súgta az idegen a fülébe. Először fel sem fogta, amit mondott neki, majd mire válaszolt volna, egy kopogás szakította félbe a gondolatait.
- Jó napot, itt a rendőrség! – ordította egy mély, öblös hang, miközben egyre vadabbul dörömböltek az ajtaján.
Rebeka egy hatalmasat ásított, majd feltápászkodott a fotelból.
"Elaludtam?" – kérdezte magától csalódottan, mert úgy gondolta, akkor a szőke herceg is álomalak volt csupán.
"Pedig annyira valóságosnak tűnt!"
És a csókja, még érezte az ajkain azt a különleges, semmihez sem hasonlítható ízt.
Behunyta a szemét, és ismét maga előtt látta őt, a démonian csillogó szemével.
- Van otthon valaki? – szakították félbe vadul a gondolatait.
- Igen, megyek már! – sóhajtotta, miközben az ajtóhoz lépett, és kinyitotta azt.
Váratlanul öt nyomozó lépett be a lakásba, sorban egymás után, köztük azzal az udvariatlan nagydarabbal is, aki a múltkor eltanácsolta.
- Jó napot! – köszöntötte az öt férfit, miközben karba fonta a kezeit.
- Jó napot! Azt szeretnénk kérdezni, tudna-e segíteni a nyomozásban? – kérdezte kelletlenül József.
- Jól hallom, hogy munkát ajánl?
- Igen. Mondjuk.
- Rendben, elfogadom.
- Hol van a rajz?
- A barátnőmnél, bármelyik percben itt lehet. Addig üljenek le, megkínálhatom önöket kávéval, vagy teát parancsolnak?
Rebeka alig lépett ki a konyhába, hogy elkészítse a rendeléseket, ismét kopogtak az ajtaján.
- Ki az?
- Melinda vagyok.
- Bújj be! – szólt ki, mire a lány rögtön belépett a nappaliba. Elkerekedett szemekkel figyelte az asztalnál nyugodtan ücsörgő rendőröket.
- Úgy látom, vendégeid vannak – vonta fel a szemöldökét. – Majd később visszajövök.
- Maradj nyugodtan, összedolgozunk; ők is kíváncsiak a beszámolódra.
- Hát jól van – huppant le a maradék üres székre, és elővette a rajzot a zsebéből.
Később, mikor már Rebeka is csatlakozott hozzájuk, beszámolt a Beátánál tett látogatásának eredményeiről.
- Ki az a Balogh Tivadar? – tette fel a kérdést József, miközben rágyújtott egy cigarettára.
- Fogalmam sincs – vonta meg a vállát Melinda. – Ott hallottam először ezt a nevet.
- Nekem sem ismerős – jegyezte meg Rebeka.
- Akkor nézzük meg még egyszer a rajzot – javasolta Viktor.
- Kicsit elázott, de azért a többség kivehető rajta – mondta a felügyelő, ahogy szemügyre vette az arcokat. – Pont ugyanolyan rémült az arckifejezésük, mint, ahogy megtaláltuk őket.
- Kivétel a pilóta, ott középen.
- Igen, de ő a halálában is ugyanilyen nyugodt arcot vágott.
- Mintha már várta volna a halált…
- Pontosan; de most, nézzük meg, kiket ismerünk fel a képről, és kik azok, akik még életben vannak.
- Itt van Beáta – mutatott a jobb sarokban lévő nőre Melinda. Rebeka nyugodtan figyelte a beszélgetést, számára a sötét plecsnik nem mondtak semmit, így nem is szólt hozzá a többiek eszmecseréjéhez.
- Igen, megszervezzük a védelmét, még ma kiküldünk egy járőrt hozzá. Következő!
- Takács Márton – mutatott egy másik alakra Marcell.
- Foglalkozása?
- Erdész.
- Akkor, gondolom, nem a fővárosban lakik?
- Nem, egy faluban, a Pilis lábánál.
- Rendben, hozzá is kiküldünk valakit.
- Tovább!
- András Veronika, virágkötő; ő itt lakik a Blahán.
Még két férfi volt hátra, melyek közül az egyiknek az arcát nem tudták kivenni, mert elmosódott a pocsolyában.
- Könnyen kinyomozzuk, ki ő, csak utána kell nézni a Csillagosok tagjainak. Viszont, továbbra sem értem, hogy mit keresett egy hold, és két nap közöttük – pödörte meg József a bajuszát.
- Pedig rém egyszerű – szólalt meg Melinda büszkén -, náluk egyesülnek a szálak, ők a vezéremberek, akik a gyilkoshoz visznek.
A felügyelő nem tett megjegyzést a fellengzős stílus miatt – amit ő is használni szokott -, helyette így szólt:
- Na, igen, a legfontosabb, a gyilkos még hátra van. Vajon milyen indítékból gyilkolássza ezeket az embereket? Mi köze lehet Balogh Tivadarhoz, mert valami biztos van – filozofálgatott a férfi magában.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Krimi
· Írta: Aurora White
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 59
Regisztrált: 0
Kereső robot: 32
Összes: 91

Page generated in 0.0684 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz