Navigáció


RSS: összes ·




Krimi: Kísértés - 17. fejezet

, 555 olvasás, Aurora White , 0 hozzászólás

Ezerszín

A pilóta halála

Marcell elindult, hogy meglátogassa régi jó ismerősét, Gedeon bácsit. Nem sejthette, hogy valakik már jártak előtte az idős férfinál.
- Jó napot, Gedeon bácsi – köszönt hangosan, mikor benyitott az ajtón. Elsőre különösnek is találta, hogy nem volt bezárva a lakás, de nem foglalkozott a dologgal. Lassan belépett az előszobába, aminek a falát sűrűn borították a repüléssel kapcsolatos kinagyított fényképek. A nappali szintén zsúfolva volt mindenféle repülőkkel, kapcsolatos tárgyakkal, legtöbbjük a plafonról lógott lefele. Ezek között helyezkedett el a fotel, a szoba közepén, melyben ücsörgött valaki.
- Jó napot, Gedeon bácsi! – szólt ismét a férfi, de most sem kapott feleletet. – Jól van uram? – kérdezte, még mielőtt elé lépett volna, de már sejtette, hogy az idős úrtól nem fog már választ kapni.
A szoba díszeit óvatosan kikerülve, elé lépett, és megdöbbenve bámulta a groteszk pózt, amibe valószínűleg a gyilkos helyezte a halottat: aki mintegy guggolva ült a helyén. Semmiféle sérülés nem látszott a testén, sőt, az arca földöntúli nyugalmat árasztott, mintha ismerte volna a tettest, és talán már várta is az illetőt? – töprengett, miközben megpróbálta leolvasni a valamikori pilóta arcáról az örökre rávésődött gondolatokat.
Sajnálta őt, régebben gyakran látogatta meg az öreget, hogy hallgathassa izgalmas történeteit a repülőgépről, és mindig volt valami új mese a tarsolyában, soha nem ismételte önmagát.
- Szegény Gedeon bácsi – csóválta a fejét szomorúan, s közben rájött, hogy ő is "nappózban" helyezkedik el a foteljában.
"Ha egyáltalán van valami értelme ennek az egésznek – gondolta magában. – Lehet, csak félre akar minket vezetni, vagy csak rabolja az időnket ezekkel a csillag, nap, meg hold motívumokkal."
Már vette elő a mobilját, hogy tárcsázza a felügyelő számát, mikor észrevette, hogy valami megcsillan a holttest mellényén.
- Egy csillag – nézett ámulva a jelvényre, anélkül, hogy megérintette volna.
Végül felhívta Józsefet:
- Jó napot, uram!
- Jó napot, Marcell! Beszélt az öregúrral?
- Nem, uram…
- Miért? – förmedt rá egyből, anélkül, hogy végighallgatta volna a mondanivalóját. – Most azonnal tápászkodjon fel a tévé elől, és induljon dolgozni! Már egy ideje nagyon elégedetlen vagyok a munkájával, nem látom magában a régi lelkesedést, a csillogást, amire egy nyomozónak szüksége van.
- Értem, felügyelő úr – sóhajtotta szomorúan.
- Ahelyett, hogy otthon lopná a napot, csinálhatna valami hasznosabbat is! Miért hívott egyébként? – ráncolta a szemöldökét a telefon túloldalán.
- Jelenteni szeretném, hogy Gedeon, a pilóta meghalt, őt is megölte a gyilkos.
- Mi?! – kiáltott fel meglepetten. – És ezt csak most mondja?! Talált valami nyomot?
- Igen, egy csillagot a halott mellkasán.
- Miféle csillagot?
- Fogalmam sincs, talán valami rendfokozat lehet.
- Ő is csillagpózban van kiterítve a földön?
- Nem, a fotelban guggol.
- Maradjon ott, amíg kimegyek a helyszínre.
- Egyedül jön?
- Természetesen, vagy hozzak magának csinos lánykákat? – kérdezte gúnyosan, mire Marcell kinyomta a telefonját.
Gyűlölte, hogy mindig ilyen lekezelően bántak vele, pedig sokszor ő bukkant a legfontosabb nyomokra a helyszíneken. Legszívesebben otthagyta volna az állását is, de nem volt hová mennie. Szívesen írt verseket, történeteket, de abból egy magafajta számára nem lehetett megélni. Ráadásul erősen élt benne a gyerekkori elhatározás.
Várakozás közben a túlsó oldalon levő üveges szekrényt vette szemügyre, melyben kupák, érmek, és fényképek voltak szépen elhelyezve. A fotók a pilótát ábrázolták néhány évvel korábban, többnyire a repülője társaságában. Volt néhány, melyen egy fiatal szőke férfi táraságában volt, ezeken mindketten vidáman mosolyogtak, a legjobb barátoknak tűntek rajtuk.
"Vajon ki lehet az a fiatalember?" – nézett töprengve a - nála nem sokkal idősebb – illetőre. Ismeretlen volt számára, de, mégis, valahogy úgy tűnt, mintha már találkozott volna vele… valahol. De hol? Mikor?
"Mindegy, úgyis lényegtelen a nyomozás ügyében." – legyintett, és az ablakhoz lépett. Pont akkor fordult be József kocsija a feljáróra.
- Na, hol van az a nyom? – fordult Marcellhez a rendőrkapitány.
"Jellemző, semmi üdvözlés, semmi köszöntés." – gondolta a legény, majd a halotthoz vezette főnökét, és annak mellkasára bökött:
- Itt.
- Hozzá ne érjen – rémüldözött a másik, mintha csak egy kezdővel lett volna dolga.
- Eszemben sincs – morogta, és figyelte, ahogy a főnöke kesztyűt húz, és leszedi a csillagot a halott öltözékéről. – A többiek miért nem jöttek? – kíváncsiskodott.
- Más dolguk van… Nem emlékszel, a többi áldozaton nem volt ilyesmi jelzés?
"Hirtelen milyen fontos ember lettem, hogy a segítségemet kéri" – bosszankodott magában, majd hangosan így szólt:
- Azt hiszem, a színésznőnek volt egy csillagos nyaklánc a nyakában.
- És a többiek?
- Nem emlékszem rájuk – vonta meg a vállát.
- Miért nem? Egy rendőrnek minden mozzanatra oda kell figyelnie. Látta, hogy ő is nap alakba van rendezve?
- Igen.
József cigarettára gyújtott, majd készített néhány képet a helyszínről, utána felhívta a halottszállítókat, és kollégája kíséretében távozott a helyszínről.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Krimi
· Írta: Aurora White
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 55
Regisztrált: 0
Kereső robot: 25
Összes: 80

Page generated in 0.0703 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz