Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Tiszai románc 4/7.

, 181 olvasás, Jasyna , 2 hozzászólás

Ezerszín

Reggel a szokásaiknak megfelelően elindultak. Szépen haladtak most is, de azért már érezhetően lassult a folyó. Vagy húsz kilométer után a tiszaadonyi révnél kikötöttek, majd felballagtak a közeli kocsmához.
- A legénység fél deci rumot és egy sört fogyaszt! – szólalt meg nagy komolyan Balázs – Mit fogyaszt a leányság?
- Csakis azt, mint a legénység! – vigyorgott Kata – Inkább már én is legénység vagyok. A leányságomnak már úgyis nagyon rég annyi!
Így is lett! Kényelmesen elitalozgattak ott egy kicsit, csakis pihenőképpen. Hamarosan be is értek a célba, Tiszamogyorósra. Itt a Józsi meglepetéssel várta őket. Sátor felverve, meg minden, de alig hogy megérkeztek, máris tuszkolta be őket a kocsiba, irány a falu! Ott lakott ugyanis egyik nagynénje és a férje, amolyan magányos nyugdíjasok. Náluk a fáradt utasok végre igazi meleg vízben lefürödhettek, utána meg jól belakmározhattak. Volt ott minden: palacsinta, rántott karfiol, krumpli lángos, töltött káposzta, meg nagyon sokféle gyümölcs. Némelyik már – a fiúk véleménye szerint – a legjobb, azaz a folyékony halmazállapotában.
Amikor hazaértek, a lány körbefonta karjaival Balázs nyakát, megpuszilta, a leheletén a fiú érezte egy kicsit a pálinka aromáját.
- Balázska! Ez alatt a három nap alatt többet adtál nekem, mint az összes férfi, aki az életemben megfordult!
- Ugyan, kislány, ezt nem hiszem. Ekkora bunkó férfiak nem lehetnek! Ha akarod, mesélj valamit! Hogy jobban értsem. Meg ha neked így könnyebb.
- Ó nagyon szívesen! Olyan jó ezt olykor kibeszélni magamból! Ma az elsőről, az egyetlen, de már szerencsére volt férjemről mesélek. Nagyon nagy szerelem volt az! Nekem ő volt az első az életemben. Amikor megházasodtunk, majd elrepültem a boldogságtól. Jó volt vele nagyon vagy egy évig. Igaz, kőműves volt, kővel dolgozott mindig, néha, ha megfogdosott, bizony fájt, meg szép kék folt maradt utána pár napig. Ha szóltam, akkor csak nevetett, hiszen ez csak simogatás volt a részéről. Csak olyan kemény keze volt, hiszen mindig kővel dolgozott. Ez nem is lett volna baj, de egy év után elkezdett nagyon inni, és olyankor durva volt. Rendszeresen összevert. Egyszer kicsuktam, de egy szempillantás alatt berúgta az ajtót, kaptam aztán rendesen megint. Idegbajos lettem, lefogytam. Egyszer már a párna alá is tettem a nagyollót, hogy ha megint durva lesz, belevágom. Akkorra a válókeresetet is beadtam. Na, egy kicsit megjuhászodott. Próbálta még visszacsinálni a dolgokat, de én már akkor csak szabadulni akartam tőle. Nagyon megutáltam. Hiszen neki adtam a szüzességemet! Szerettem bolondulásig! Ő meg összevert, sőt, amikor részeg állapotában volt, gyakran egyszerűen megerőszakolt. Pedig hogy undorodtam tőle olyankor! Hiszen nem szeret engem, ha ennyire durván bánt! Én csak egy tárgy, meg egy gyűjtőedény vagyok neki, ha részegségében túl teng a férfiassága. Ebből elég! Nem csak fizikailag viselt meg a bántalmazása, lelkileg is nehéz teher volt az nekem. Elváltunk. A kis garzont a szüleim vették nekem, az én nevemen is volt, neki kellett hát költöznie. A válás után észrevettem, hogy néhányszor követett. Nem szólt semmit, de engem a hideg is kirázott! Gyorsan lakást cseréltem, állást váltottam, szép hosszú barna hajamat levágattam, a maradékot, azóta is vörösre festem. Utána már sose láttam. Még csak mostanára nyugodtam meg valahogy.
- Szegény kislány! – simogatta meg a kezét Katikának a társa – Hát ez borzasztó! Egy nőt megütni! Fel sem fogom! Nagyon, nagyon sajnállak!

Következett egy kis bandázás, szokás szerint, Kata nagyon élvezte ezeket. Ment a sztorizás, a sörözés, a borozás, szóval nagyon jó volt minden. Meglátogatta őket a túravezető is, aki az egészet irányította. Megivott egy-két deci bort, de többet nem, hiszen neki holnap is feladata lesz. Amikor kérdezték tőle, hogy vörös vagy fehérbort inna-e, akkor lakonikusan csak ennyit mondott:
- Teljesen mindegy, mert egyébként színvak vagyok! – Aztán még folytatta:
- Nyugi, fiatalok! Csaknem negyven éve vezetem én ezt a túrát. Higgyétek el: nem kell aggódni, a Tisza minden szart levisz! Ugyanúgy titeket is!
Na, megint lehetett röhögni ezen a sommás ítéleten, de hát az is jól esett mindenkinek. Bandáztak még egy kicsit, a lány az útitársa vállára hajtotta a fejét, de hamarosan utána takarodó következett. Természetesen előtte még szokás szerint volt eligazítás a legénység számára:
- Holnap innen a 650-től a 617-ig megyünk. 643-tól 620-ig határfolyón haladunk, csak a bal parton köthetünk ki. Rögtön itt van a pontonhíd, hiszen láttad is. Nem kell félni! Pár tucatszor már átmentem alatta. Lesz néhány híd is. Hosszú, unalmas szakasz ez. Jön néhány motorcsónak, így lesz egy kis libikóka, de nyugi! Csak ülj, és ne mozogj!

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Novella
· Írta: Jasyna
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 208
Regisztrált: 3
Kereső robot: 26
Összes: 237
Jelenlévők:
 · Fatyol
 · Napfeny
 · Sutyi


Page generated in 0.1763 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz