Mikor az Amerikai kontinensen kikötött az első hajó az első fehér emberrel, onnantól pecsételődött meg a Vörös nép sorsa.
Északtól a Tűzföldig könyörtelen törvények születtek. Pedig az indiánok Istenként tisztelték őket, tapintatosak voltak, nem szóltak az erőszakról a bűnről a kapzsiságról. Bölcsen, csendben szóltak, hogy minden nép között akadnak gonosztevők, árulók, kiknek lelke aljas.
A partra érkezett emberek nem tudták mi az igazi érték.
Nem tudták, milyen órákig a fűben feküdni, lesni a felszökkenő szarvast…
Nem tudták, milyen az ég a fenyőfák csúcsa felett…
Nem tudták, milyen a mohás szikláról csak mélázni a préri megbúvó állatairól…
Nem tudták, milyen elfogni a kiválasztott lovat egy musztángcsordából…
Nem tudták, milyen bölényre vadászni…
Nem tudták, milyen a prérifarkas üvöltése…
Nem tudták, milyen ököllel egy grizzlyvel megküzdeni…
Nem tudták, hogy ünnepelnek egy győztes csata után…
Nem tudták, hogy az asszonyaik milyen odaadóak és mégis büszkék maradnak…
Nem tudták, hogy Ők valóban testvérként tiszteltek és szerettek minden embert…
A fehér ember új törvényeket írt. A Vörös ördögök egyenlőek az állatokkal. Ketrecbe kényszerítettek egy népet, hogy a tüzes víz és a nyomor uralkodjon.
Manitu szelleme már csak néhány családnál uralkodik.
A Vörös nép haldoklik! elvették földjüket, hitüket, életüket!
Fehér ember! A tiszta, őszinte szív nem a bőrszintől függ!
Hányféle emberfajt és állatfajt ítélsz még halálra?!
Online látogatók:
Látogató: 62
Regisztrált: 4
Kereső robot: 14 
Összes: 80
Jelenlévők:
