Navigáció


RSS: összes ·




Novella: A fekete öltönyös férfi III.

, 223 olvasás, Tabulatura , 0 hozzászólás

Abszurd

Egy erdőben áll. Körülötte fák lengedeznek, de ő nem érzi a szelet. Piros téli kabát van rajta és csak áll ott egy óriási fenyő alatt.
Felnéz, de az ágai túl sűrűk.
Mozgást hall a háta mögül.
Megfordul.
De nem lát senkit vagy semmit.
A pánik eluralkodik rajta. Ordítani kezd. Térdre rogy. Üvölt. Az egész erdő az ő hangjától zeng. Mindenfelől az ő visszhangjai pattognak vissza.
Kézfején valami furcsa anyagot érez. Eddig fel sem tűnt neki. Ragacsos, szinte szirup sűrűségű. Lenéz és a döbbenet kiül az arcára. A pánik minden eddiginél erősebben ragadja meg két kezénél fogva és pörgeti őt, minden tiltakozás és könyörgés ellenére.
Vér…
Az apjára gondol, aki kiskorában gyakran pörgette így. Akkor élvezte. Most szédülve áll fel. Elindul, maga sem tudja hova vagy merre, de akkor ez jó ötletnek tűnt, hogy innen minél messzebb kell kerülnie.
Tántorogva indul el. Két kezével elsöpri maga elől a lecsüngő ágakat. Fel sem tűnt neki eddig, hogy ez az erdő ilyen sűrű. Minden lépésekor, mintha három óriási lombozatú fa nőne ki a földből. És ez talán így is van.
Egy nyárfa állta el az útját. Jobbra akart kerülni, de egy fűz vastag törzsével megakadályozta ebben. Mögötte pedig vörös fenyő fenyegetően meresztette rá tüskéit.
Mély, hurutos köhögés szakad ki a torkából. Ismét a térdére esik. Két kezével alig bírja tartani magát. Egész testében remeg, holott az időjárást nem érzékeli.
Léptek.
Nem egy embertől származnak. Körülötte vannak. Csak árnyékokat lát. Igazi, hús-vér testet nem.
- Ki van ott – akarta mondani, de újabb köhögés hullám miatt csak értelmetlenül krákogott.
Két kezével eltakarta az arcát. Szemét lehunyta. Üvöltött, ahogy csak bírt.
Aztán elcsendesült. Kinyitotta szemeit. Már nem az erdőben volt. Nem voltak körülötte fák, amik fenyegették volna. Nem lógtak arcába ágak, és az árnyak is eltűntek.
Körülnézett. Vakító fényár árasztotta el a helyet. Hunyorogva látta, hogy valamiféle szobában vagy teremben van. A köhögés már elmúlt, az előbbi lüktető fájdalom, amit a torkában érzett szintén elmúlt. Az erdő elveszett a többi elfeledett rémálom között.

A szeme kezdte megszokni a fényt. De ahogy egyre jobban élesedett előtte a világ, fokozatosan növekedett benne a félelem.
Csak ült a padlón, ami hideg volt, térdeit felhúzta, mintha az egy pajzs lenne. Szeme elkerekedett.
Tükrök.
Mindenhol tükör.
A mennyezet. A padló. A falak.
A padlóra nézve émelygés fogta el. Körbe nézett és magát látta jobbról, balról, fentről, alulról.
Az émelygés egyre rosszabb. Szédül és jéghideg verejték patakzott végig arcán. Képtelen magát megtartani. Előre bukik és fejét beleveri a tükörpadlóba. Orra eltört, hallotta a roppanásból. Vér folyik végig a padlón. Fájdalmat egyáltalán nem érez.
Csend van. Túlvilági csend. Semmi nesz vagy bármi, ami életet sejtetne ezen a helyen.

Maga sem tudja, mióta fekszik már. Az idő itt nem számít. Ebben biztos. A vér, ami kifolyt az orrából már centiméterekre halad tőle. Már szinte teljesen megalvadt.
A szédülés majdnem elmúlt. Ez a kis pihenés jót tett. Felemelte fejét. És akkor nem messze tőle meglátott egy kisfiút.
- Hé! – nyögte. – Ki vagy te?
A kisfiú meg sem mozdul. Csak ül törökülésben és maga elé bámul.
A férfi feláll. Lába meginog. A szédülés szellője csapta meg fejét, jelezve, hogy még nem tűnt el teljesen. De Nick nem törődik most ezzel. Menni akar innen. Minél távolabb, annál jobb. Összeszedi minden bátorságát és odarohan a fiúhoz. A feje ismét nekikoppan a tükörnek. Körbenéz. A fiú itt van mindenhol, akárcsak ő maga.
- Hol vagy? – kiáltotta, de válasz nem jött.
Biztos a félelem. Gondolta magában. A gyerekek másképpen reagálnak mindenre, mint egy felnőtt. És ez a hely valóban félelmetes. Ki tudja mi játszódik most le szegény fiú fejében.
- Maradj ott – mondta – valahogy megtalállak és eltűnünk innen. Segítek csak…
- Segíts magadon – mondta a fiú és felé fordult. Vele együtt mozgott ezernyi kisfiú fej is a tükrökben. Nick nagyot nyel. A szédülés ismét kezd visszatérni. Gyomra folyamatosan liftezett fel-le, fel-le, fel-le…
- Nyugodj meg fiú nem lesz baj…
És akkor meglátta a fiú arcát. Önmaga volt az. A gyerekkori arcát látta viszont. Balra fordult. Egy mosolygó öregember integetett neki. Nick az ájulás szakadék szélén billegett. Kapaszkodó pedig sehol.
Bal oldalán jelenkori maga áll és mosolyog rá.
Nick a kisfiúra néz. Ugyanúgy törökülésben van és őt figyeli vigyorogva. Szemében félelmetes csillogás. A baloldalán lévő tükör Nick, hideg mosollyal az arcán áll és őt nézi. Az öregember, aki feltehetően az idős önmaga, továbbra is integet neki. De mozdulataiban nincs semmi melegség.
A tükör világ forgott körülötte. Az arcok összemosódtak előtte. A három különböző arc. Csak a gonosz vigyor ugyanaz. Ők és a tükörképeik. Egy egész hadsereg. Körülötte forognak fenyegetően. A talaj ismét inog, és nem tud talpon maradni. Mindjárt az egyensúlyát elvesztve terül el ismét a földön…

Zihálva ébredt. Verejtékben úszott és minden porcikája remegett.
Odakint a szél vadul tombolt. Az ablakon beszűrődött az utcáról egy kis narancssárga fény. Ennek a fénynek segítségével tudott tájékozódni. Körbe nézett. Megbizonyosodott arról, hogy nem valami tükörteremben van, ahol rémisztő dolgok történnek. Megtapogatta orrát. Nem tört el és alvadt vér sem száradt rá. Csak álom volt. Egyre nyugodtabb lett.
Visszarogyott az ágyra. Nem bírt kimenni a fürdőszobáig, hogy megmosakodjon és igyon egy nagy pohár hideg vizet. Nem bírt. Az erő teljesen kiszállt belőle és jó messzire futott el.
A szemhéja egyre nehezebb lett. Végül nem harcolt tovább. Lehunyta szemét, de még hallotta, amikor a szekrényajtó lassan kinyílt. Ám Nick ezzel nem foglalkozott. Egy álom előfutárának gondolta a hangot. Ha egyáltalán ilyenkor tud bárki is gondolkodni.
Ezúttal nyugodtabb, békésebb álmai voltak.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Abszurd
· Kategória: Novella
· Írta: Tabulatura
· Jóváhagyta: Medve Zsolt

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 198
Regisztrált: 2
Kereső robot: 31
Összes: 231
Jelenlévők:
 · arttur
 · oprae


Page generated in 0.2758 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz