istent írtál ma is,
meg óhajod szerint elsiratott fényt,
szemed patakját arcodhoz törölve,
aztán ordítottál
csont-mélyről
feltörő elkeseredésed borítva a földre,
vetnék még,
hely lenne, magom is maradt,
csak szántsatok mélyen,
esőt is adna talán a tiszta ég,
mert szórt szavaim
szomj-ápolására jég-könnyem nem elég.