Navigáció


RSS: összes ·




Krimi: Kísértés - 8. fejezet

, 573 olvasás, Aurora White , 0 hozzászólás

Ezerszín

A rajz

Rebeka döbbenten szemlélte az alkotását, melyen tizenhárom alak volt látható. Különös volt, hogy a tettes nem volt köztük, ahogy szokása lett volna. A tizenháromból három középen helyezkedett el, központi figuraként. Azoknak valami különleges jelentőségük lehetett. Meg maga a szám is… tizenhárom.
- Vajon, miért pont tizenhárom? – suttogta maga elé. Bár, az arcukat nem tudta kivenni, mégis, teljesen biztos volt benne, hogy ezek annak a rejtélyes gyilkosnak z eddigi, és elkövetkező áldozatai.
Legszívesebben rohant volna a rendőrségre, de eszébe jutott, ott milyen elutasítóan bántak vele, ezért maradt inkább ott, ahol volt. De valahogy segíteni akart, talán megmenthetné azokat az embereket.
Úgy döntött, elmegy, meglátogatja egyik ismerősét, és az ő tanácsát fogja kérni.
A zuhogó eső miatt sötét köpenybe burkolózott, és a rajzot a zsebébe rejtette. A macskaköves utcán hangosan kopogtak a léptei, rajta kívül senki nem tartózkodott kint, mindenki az otthonába vonult a rossz idő elől, csak néhány tehetetlen koldust látott az ereszcsatornák alatt.
Egy templom mellett haladt el az útja, ahol egy férfi szándékosan a földre lökte. Sötét köpeny volt rajta is, de az arcát eltakarta a kámzsa, így nem láthatta, ki volt a tettes.
- Nem tud vigyázni? – vetette oda neki, majd kimászott a pocsolyából.
Az idegen egy pillanatra megtorpant – talán a döbbenettől -, de nem fordult meg, hanem folytatta az útját a város széle felé, a sírkertekhez.
- Mennyi tahó van itt a városban – háborgott magában, miközben megpróbálta, úgy-ahogy eltűntetni a sárfoltokat az öltözékéről.
Az ismerőse néhány házzal arrébb lakott, egy fiatal lány volt; régi osztálytársa még gimiből.
Csengetett, de senki nem nyitott neki ajtót. De nem is számított másra, tudta, hogy a szerkezet időnként megmakacsolja magát, ezért beütött a kapu kódját, amit már nagyon jól ismert, és szélesre tárta a hatalmas, de rozzant kaput.
A lépcsőházban félhomály uralkodott – mint általában. A lift már évek óta nem üzemelt, ezért a - majdhogynem darabokra tört – lépcsőt használta. Barátnője a harmadikon lakott.
Hangosan bekopogott.
- Szia, Rebeka! – nyitott ajtót a lány.
- Melinda! – borult megnyugodva a másik annak nyakába.
Amint beléptek, a szokásos rendetlenség fogadta az előszobában. Nem szólt semmit, csak magában megcsóválta a fejét. Jól tudta, hogy barátnője úgysem fog összepakolni, mert neki így kényelmes.
- Na, mi a helyzet? – huppant le Melinda az egyik puffra, a nappaliként is szolgáló hálószobában.
- A segítséged… - félúton megszakadt a mondat közepén, mert a zsebében tapogatva csak hűlt helyét találta a rajznak.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Krimi
· Írta: Aurora White
· Jóváhagyta: Medve Zsolt

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 57
Regisztrált: 1
Kereső robot: 21
Összes: 79
Jelenlévők:
 · Tristan Kekovian


Page generated in 0.0833 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz