Navigáció


RSS: összes ·




Vers: A dühből született vers

, 399 olvasás, fecskel , 4 hozzászólás

Düh

Boldog vagy? Akkor fiatal vagy még.
Előrebocsájtom: csalódni fogsz.
Erre talán majd akkor jössz rá,
Ha egy nap a túlélésért ételt lopsz.

Nem a létben fogsz csalódni,
Hanem a társaidban… az Emberekben.
Kik először naggyá nőnek,
Aztán hirtelen összemennek a szemedben.

A világ, mint egy korhadt fa,
S benne megannyi, sokszínű féreg.
S mint arcokról a maszk,
Úgy hullik le eme fáról a repedt kéreg.

Istent játszva ama képzelgők
Terjeszkednek minduntalan,
S akarnak egyre többet; még, még!
De mindez oly értelmetlen, oly hasztalan.

A hatalom, mint szó: ékes
Ugyanakkor borzasztó is lehet.
De eme elkorcsosításáról csakis,
S kizárólag az Ember tehet!

Még emlékszem, valaha én is hívő,
Vidám, s boldog ember voltam.
Segítőkészen nézett rám egy barát is,
Ha csak hozzá szóltam.

Gyermekként hittem, hogy nemes
Emberi erény az igazság.
De rájöttem: ma már
Jóval nemesebb és nagyobb a gazság.

A világ szennye kiöli belőlem az ihletet,
A humort, a pillanatnyi békét.
Bárhová is vezet a cifra sors,
Nem látom az út végét.

Mert homályos lett…
Homályba vesztek a bölcs szavak.
Hisz leomlottak a viselkedéskultúra által
Húzott valaha magas, s erős falak.

Apám azt mondta: -Első a család!
Magam évek óta ezért töröm.
De a folytonos csalódás kiöli belőlem
Mind mi jó, mind mi öröm.

A televízió is csak fertőz.
Gyermeked fogyatékossá teszi.
Visszafejlődésre késztet, s mit kifőz,
Felnőtt, s gyermek egyaránt megeszi.

Hiszen a trágár szó megengedett,
A médiában sincs már minőség.
Egy a cél ott is.
Mindenekelőtt az anyagi bőség.

Hajh, csak rosszat, vészt,
Bűnös romlottságot érzek.
Mely szívemre telepedve megsebzett,
S most ettől vérzek.

Hol van a segítség?
A változásért küzdő ifjú vadság?
Hol a Jézustól tanult megbocsájtás?
Hol a szólásszabadság?

Sehol! Hisz megváltozott minden.
A világ, s vele az Ember.
Hangot adni? Szólni bármily
apró ügyben? Hm… senki nem mer.

Kiabálnék. De nem lehet.
Mert azt mondják: pótolható vagyok.
Abban a szemben, melyben valaha csillogás volt,
Ma már semmi nem ragyog.

E savanyú világban a dicső
Protekció győzedelmeskedik.
S a bankok, hm… a bankok
Kamat gyanánt még a gatyád is leszedik.

Nincs kapcsolatom, nincs rangom,
Közszolga vagyok csupán.
S a bárd lebeg a fejem felett,
Mellyel egy nap a munkanélküliség vág kupán.

Megy a harc a nagy emberek között.
A helyezkedés a lényeg. Had menjen!
Hogy e világra az Ember hatalommal,
S pénzzel egy újabb mocskot kenjen.

Az önös érdek lett a divat.
Mindenki pozíciót akar.
De az álnok kétszínűség, s a bájvigyor
Biz romlott szívet takar.

Talmi patrióták, kik csavart szónoklattal
Hazug szót eregettek!
Kik két fillérért is egymás ellen
Harcoltok, tapostok, verekedtek!

Ennyi, ami Ti vagytok…
És Mi? Mi napról-napra élünk.
S nem úgy, mint Ti,
A lelkiismeretünktől Mi nem félünk.

Díjakat osztogatni… azt tudnak.
De csupán egymás között.
S emelni adót, kamatot,
Mely a Mi álmainkba ütközött.

Ha nincs pénzed, te "kutya",
Beléd rúgnak, leköpnek.
S ha ez a lelkednek nem elég,
Még jól ki is röhögnek.

Nem célom, hogy eme írásban
Tökéletesen egyezzen a strófa.
Elég ha rímel a szenny.
Dühből jön sorsom szava, mely katasztrófa.

Csupán igazságot, emberi jóságot kérek
Minden értelmes lénytől.
Miért jártok a sötétben? A mélyben.
Miért féltek a fénytől?

Talán győzött a gonosz?
Legyőzte Istent? S nem is tudunk róla?
Talán egy új színjáték szereplői vagyunk
Már ki tudja mióta?

Meglehet. De az Ember
Hiszem hogy változásra képes.
Ama gondolat, miszerint a sors meg van írva
Nagyon remélem, hogy téves.

Gonoszok vagytok! S buták!
Nem tudjátok, hogy egymás testvérei vagyunk?
Ha így romboltok tovább, mondjátok
A gyermekeinknek mit hagyunk?!

Csak magukra gondolnak. Süketek.
Beszélhetek én a falnak.
Csupán annyi jut el beszédemből hozzájuk,
Mint felém egy tátogó halnak.

A mai élet rákényszerít
Töménytelen gaztettre. Űzött vad leszel.
De kérlek! A tisztességed őrizd meg!
Bűnt, gaz dolgot, jobb ha nem teszel.

Ha hibázol, egy büntetés
Egy ítélet nem soká várat.
Bezzeg hónapokba telik
A családi pótlékodról az elbírálat.

Van-e megoldás? Persze.
Hódolj! Hajts mélyen fejet!
S ha emígy teszel, meglásd,
Leváltanak majd a "valóban" dolgozó helyett!

Gyengülő hitem, s az idő mit
Reményként adtam, immár letelt.
S a pohár is, mely valaha
Nagynak tűnt, most végleg betelt.

Elszakadt az erős húr,
Robbanásig feszült az ideg.
Ez a világ, az Ember, s maga a lét
Már oly sivár, oly rideg.

A hatalmi versengés, s a kapzsiság
Elburjánzott nagyon.
A szeretet, s a család helyett
Előtérbe került a vagyon.

Nincs már, s tán nem is lesz oly ember,
Mint amilyen Széchenyi volt.
Ki vagyonát feláldozva, önös érdek
Nélkül bátran szónokolt.

Hogy mi lesz így a vége?
Eme történet nem happy end.
Hisz nincs már tisztesség… nincs erkölcs…
A káosz lett úrrá, s nem a rend.

Megjegyzés: 2013

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Düh
· Kategória: Vers
· Írta: fecskel
· Jóváhagyta: Medve Zsolt


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 234
Regisztrált: 0
Kereső robot: 51
Összes: 285

Page generated in 0.1898 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz