Navigáció


RSS: összes ·




Próza: A fűben

, 253 olvasás, Gabalyog , 13 hozzászólás

Ezek vagyunk

Az orra hegyét csiklandozta a tavaszi fűszőnyeg friss illata, szemét szorosan összehúzta a nap fényének nyújtózó karja. Érezte, hogy tüsszentenie kellene, de visszafojtott lélegzettel guggolt tovább a zöld lepellel borított földön.

Csak észre ne vegyék. Már órák óta bújócskáztak, felszakadó nevetéssel kergették egymást, bukdácsoltak a szántóföld szélén a nagyobb rögökben, miközben próbáltak előnyre szert téve megbújni az árokban, bokrok tövében a hunyó elől. Ha elfáradtak, testüket szabadon átadva az esésnek lerogytak a meleg levegőtől átfűtött fűbe. Máskor meg a nagyi kopott kosárkájában hozott puha vajas kenyeret majszolták pihegve, kapkodva szusz után. Arra azért még jutott erejükből, hogy sunyi hunyorgásoktól tarkított mosollyal megbeszéljék, Pista hogyan puskázott múlt pénteken matek dolgozat közben. Mindenki látta, csak Marika néni nem. Nem figyelt, nem őrködött élénken. Nem vette volna észre? Talán csak becsukta szemét szemüvege mögött, megpihent, mély légvételekkel forgatta fejét, fordította el tekintetét a füzetbe bújó fejek fölött, miközben jól tudta, mi is történik a pad alatt.
A komorkék tél után a tavasz könnyed dallamokon szaladva libbent a pici zalai falucska életébe. Már 56 márciusát írta a naptár. Kinyíltak a kertek, megnyíltak az ablakok, tárultak az ajtók, piros pozsgás arcú bácsikák és görbülő derekú nénik csoszogtak elő a hívogató fényárban. A fiatalok természetesen a hajnali frissességben eltűntek a pöfékelő öreg busz belsejében, mely a közeli város üzemébe szállította őket. Maradtak a faluban az idősek és a gyerekek. A kisebbek apró lábaikkal igyekeztek az iskola udvara felé reggelente, semmit sem tudva a nagyvárosi lét forgatagáról, eszmék csatározásairól. A nagyok, az igazi fiúk és lányok, akikre a kicsik csillogó ábrázattal néztek fel, már a szomszéd község iskolájának folyosóit rótták. Ahogyan Kata is, a vörösesszőke hajú copfos lány a szomszédból. Mindig világoskék szalagból kötött az anyukája bokrétát a lánya hajába. Így, visszagondolva furcsa hatást keltett a vörössárga a kékkel. Akkoriban azonban elhalkult a hangja, félszegen a lábfejére szökött a tekintete ha meglátta őt már csak messziről is. Most már tisztában van vele, mi történt olyankor, de tizenhat évesen még nem tudta azt az érzést meghatározni önmagának.

Egyre jobban játszott a halk szélben a feketeüröm hajladozó szála az orra előtt. Végül az elfojtott tüsszentés hozta vissza a ma pillanatába. Nevetve felállt, megrázta zsibbadó lábait, tárta szét ráncos bőrű karját, de a lépés iskolájának kezdő bizonytalanságával küzdő unokája most csak a labdájával játszó kutyájukra figyelt.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Próza
· Írta: Gabalyog
· Jóváhagyta: Medve Zsolt

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 33
Regisztrált: 12
Kereső robot: 17
Összes: 62
Jelenlévők:
 · Aevie
 · Aimee
 · bladeattila
 · gazzo
 · Jade_Sarkany
 · Jasyna
 · Kankalin
 · Lorka
 · marisom
 · Menda
 · mistletoe
 · Pieris
 · Syringa
 · zsoloo


Page generated in 0.0527 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz