Mi lehetne annál becsesebb ajándék,
Mintha szívedben, szeretetet találnék?
Van-e értékesebb, az őszinte szónál?
Önző érdekből, hozzám sosem szólnál?
Nem követelnék, még is adni akarnál,
Hízelgő dicshimnuszokat sem szavalnál.
Tudomásul vennéd, hogy hozzád jó vagyok,
Nem őriznél, és nem kérdeznéd; hol vagyok?
Örömmel fogadnád, amit neked adok,
Nem vágnád szemembe, hogy a Tiéd vagyok.
Szabad lelkem, soha nem lesz senki tárgya,
Rabul nem ejtheti, mások önző vágya.
Álmaim, megfoghatatlanul szárnyalnak,
Nincs helye, rideg, szavak vívta párbajnak!
Mint a pillangó, ha üldözőbe veszed,
Míg élek, menekülök, de rab, nem leszek!
Csak csodálhatod, szivárványszínem ívét,
Hogy érinthetné bárki? Nem halod hírét.
Befoghatod a szám, de el, nem némíthatsz,
A lelkem szava harsog, meg nem béníthatsz!
Égig érő rágalomfalat emelhetsz,
De hosszadalmas rabtartást, ne tervezz!
Szabadság vágyam, porrá zúzza faladat,
Láncon tartani? Lehetetlen feladat!
Izsák, 2004. dec. 22.