Halvány fénysugár, dereng a félhomályból,
Lelked velem van, testeddel légy oly távol.
Érzem, csukott szemmel, megérinthetnélek,
Ha veled álmodom, sosem érhet véget!
Ha egyedül vagyok, érzem jelenléted,
Nem álmodtam én még, ilyen meseszépet!
Ha éjjel van is, bennem sugárzik a fény,
Neked is ragyoghat, nincs sötét már, ne félj!
Hiába érzed úgy, sosem vagy egyedül.
Lelkem mindig Veled van, mélyen, legbelül.
Nincsenek rá szavak, mit jelentesz nekem,
Csak azt tudom, itt maradsz, örökre, velem.
Láthatom titkaid, mivel benned élek,
Ami téged bánt, abból, én mindent érzek.
Nem akarom azt, hogy neked bármi fájjon,
Csak azt, hogy szíved, otthonommá váljon!
Higgy nekem, én tudom, szenvedtél eleget,
A sors, nem mondhat minden kérésre nemet!
Minden titok nyitját, már megtalálhatod,
A kulcs nálad van, s azzal ki is zárhatod.
Engedd, hogy szétáradjon benned a lényem,
Minden sötét zugot, megvilágít fényem!
Fájó titkaid, elűzi a ragyogás,
Áttetszően csilloghat, kristálypalotád.
Nem juthat be oda többé fájdalom,
Átszikrázik rajta, s nem marad semmi nyom!
Ha magadban, a lelki békét kutatod,
Rátalálván, megtisztul, kínzó tudatod!
Izsák, 2004. január 20.
|