Papír megsárgult kopott betűk alatt
prüszkölő játékaidban már nincs az az alap.
Szavakból immár sor lesz nélküled is,
Mától nem lehetsz az, aki előbbre visz.
Ide vezettél engem? Én a torz énkép.
Nem vagy más-
Csak egy szóismétlés a sor végén,
csak egy elszámolt versláb a fordulatban,
csak egy túlértékelt rímpár törött tollamban.
-mint egy ballagási fénykép.
Te voltál szívemben az entellektüel,
Persze, jó volt Veled enyelegni el,
Gondolataim lassan tovább pördítem,
fikát az ujjam végéről rád pöccintem.
Mégsem hullott ma alá kénköves mennykő,
nem száguldott szirénázva megannyi mentő.
Bár eljött közös világunk vége, lecserélnélek inkább
ahogy tűnnek tova szőke tincseid, úgy folyik el tintám.