Szívemben leégett az avar.
Engem már az se zavar,
ha nem beszélhetek másnak csak a falnak,
ha bárány-imáim mind éhen halnak,
ha eláraszt a forró szik,
ha ajkam mást nem lát, s nem eszik.
Lehet kezemben kavics vagy gyémánt,
ha valakit fénye bánt,
mint gyerekre ráparancsolnak:
"Minek neked papircsolnak?
(Hullámok közt kavircsolnak…)
Ürítsd ki zsebed!"
Szemem sír, megreped…
Tegnap éjjel templomodba tértem,
faragott szobrok között térden,
ottan ültem én,
a világ peremén…
Ha egyszer eljutok a csillagokhoz,
ahol az Úr leplet foltoz…
arany betűket var…
béke lesz, nem lesz több vihar…