Könnyeimet törlöm fehér keszkenőbe,
testem öltöztettem, fehér lepedőbe.
Kezemet szorosan imára kulcsolom,
most száll el utolsó reményként sóhajom.
A fény felé tárom most csapzott lelkemet,
kérem az én Istenem, hogy segítsen meg.
Könnyeimből már töviskoszorút fontam,
esendő létemet, néked ajánlottam.
Átadom még bánatos gyötört szívemet,
kérem én, hogy dobogását most szüntesd meg.
Gyarló, roncs mivoltom most büszkén távozzon,
ne várd meg Istenem, hogy pokolba jusson.
Szabadíts meg végleg a mocskos énemtől,
ne legyen testem, lelkem tele a szennytől.
A mennyben már megtisztultan lépjek eléd,
tudom, mert bízom talán megáld majd az ég.
Fehér lepelben menjek a túlsó partra,
fehér lélekkel szálljak fel a hajómra.
Imára kulcsolt kézzel keresztem fogom,
utolsó pillantás még drága otthonom!