(Az alábbi írás forrása, és minden fejezetében szereplő személy (kivéve Ayát) Takuya Igarashi és Yō ji Enokido tulajdonát képezik. Én csak kölcsönvettem őket)
Kyouya magánkívül volt a haragtól. Amikor előzőleg utánanézett a klienseknek, arról nem volt szó, hogy erkölcsi csődtömegek. Aya pedig nem szólt semmit, csak tűrte, hogy azok ketten semmibe vegyék. Miért?
A lány csendesen sétált mellette, bár egész testtartásán látszott a megkönnyebbülés, hogy kikerülhetett abból a lugasból.
A bár felé tartó rövid kis út alatt Kyouya összeszedte magában a lánynak felteendő kérdéseit. Zavarta, hogy semmit nem tudott róla, és élt a gyanúval, hogy ez nem véletlenül volt így.
- Nem tudtam, hogy beszélsz portugálul, Kyouya – szólalt meg halkan Aya.
Odaértek a bárpulthoz, és Kyouya hellyel kínálta, amit a lány el is fogadott.
- Egyike az elvárásoknak, amiknek meg kell feleljek az, hogy a lehető legtöbb országban tolmács és egyéb játékszerek nélkül tudjak tájékozódni – mondta a lehető legdiplomatikusabban Kyouya.
Aya látszólag jót mulatott, de a fekete szemű most meglepődéssel vegyes frusztráltsággal jött rá, hogy nem lát a gesztus mögé. Vajon most tényleg mulatságosan viselkedett, vagy Aya szimpla udvariasságból engedett meg magának egy nevetést?
- Jól esett, hogy egy kicsit őket zártad ki – mondta váratlanul a lány, miközben elfogadta a Kyouya által felajánlott jeges teát.
A beszélgetésben pár pillanatnyi csönd állt be, amit Aya azzal töltött ki, hogy elszántan babrálta a pohara oldalára tűzött papírernyőcskét.
- Kényelmetlenül érzed magad? - kérdezte Kyouya.
A lány kék szemeivel ránézett, és felvonta a szemöldökét, mintha azt próbálná latolgatni, mennyire tárulkozzon ki neki.
- Nem vagyok ide való – válaszolta óvatosan – Ezek a lányok mind… nagyon furcsák nekem. Egoistának tűnnek, és olyanok, mintha nem is ebben a világban élnének.
- Azt el kell ismerni, hogy Haruhi élete furcsa nekik, ugyan úgy, ahogy a tiéd is bizarrnak hathat egy olyan lánynak, aki világéletében csak ezüstkanalat látott.
Aya sóhajtott.
- Én is ezüstkanállal kaptam a tejbepapit, de mégis tudom, hol kezdődik a blődség, és az egészséges elitizmus. Biztosan ki lehet jelenteni, hogy nem a származásod miatt leszel kékvérű, hanem akkor, amikor úgy is viselkedsz. Ezt az apám mondta.
- Bölcs meglátásai vannak az apádnak.
- Csak voltak. Már lassan tíz éve halott.
Félárva, akit kisebb korában a Haruhi-féle közemberek közé küldtek – jegyezte magában Kyouya.
- Sajnálom – mondta.
- Nem tudhattad – legyintett Aya – Tíz éve történt, lassan ideje lenne már túllépnem a dolgon…
Kyouya gyomra görcsbe rándult. Igaza volt Ayának, de a fiú nem jutott túl még a saját anyja halálán.
- Neked még fáj, igaz? - hallotta Aya hangját.
- Tessék?
- Te is elvesztettél valakit, vagy tévedek?
Kyouya azonnal szemüvege csillogása mögé rejtette szemeit. Zavarta, hogy a lány ennyire kitalálta a gondolatait, ilyen még nem történt meg, Tamakinak is jó pár hétbe telt, mire sikerült kibogoznia a személyiségét. Erre jön ez az új lány, aki annyira lát át rajta, mint Haruhi, ha nem jobban, és mindent felforgat.
Ha Kyouya őszinte akart lenni magához, igenis sértette kicsit a büszkeségét, amiért Aya ilyen gyorsan belelátott az egyik legszemélyesebb titkába.
- Tolakodó vagyok – mondta a lány – Bocsáss meg.
A fiú elengedte feszesen tartott vállizmait, majd újra látni engedte a szemeit. Udvariasan elmosolyodott.
- Nem tolakodsz, csak váratlanul ért a kérdésed.
Fekete szemeit végig a lányon tartotta, miközben összegezte a megszerzett ismereteit. Mit is mondott? Hogy New Orleansból jött?
- Sok helyen jártatok már édesanyáddal, igaz? - kérdezte.
Aya tekintete váratlanul ellágyult, olyan békés csillogás költözött bele, mintha Kyouya egy gyerekről kérdezte volna, nem pedig az anyjáról. Az asztalra könyökölt, és öklére támasztotta az állát, majd Kyouya feje fölött elnézett egy távolabbi pálmafára.
- Anya nem tud egy helyben megmaradni… - mosolygott nosztalgikus arccal – Annyi helyen jártam már, hogy nem is tudom mindet felsorolni. Persze… Ez neked nem lehet újdonság. Kötve hiszem, hogy csak Japánt láttad, nem igaz?
- Csak egy-egy hétre hagytuk el a nővéremmel az országot, akkor is csak rövid volt a pihenés. Egészen más ott élni egy országban, mint kiruccanni egy kis kirándulásra…
Kyouyát idegesítette saját tehetetlensége. A beszélgetést nem ő irányította, sőt, semelyikük sem, és nem volt meg számára a biztonságos ösvény, amit az előzőleg összegyűjtött információk jelentettek számára.
Kapunyitás előtt megpróbált némi információt szerezni a lányról, de valamiért minden hírcsatornája csődöt mondott. Sehol sem volt semmi, mintha Aya a semmiből bukkant volna fel, és eddig nem is létezett volna.
A lány egy pillanat alatt a védőfala mögé került, és egyetlen rebbenéséből tudta, vagy legalábbis sejtette, mi megy végbe a fejében. Szinte égette őt a kék szempár, és két lehetőséget látott maga előtt: vagy azonnal kizárja az életéből Ayát, letudva ezt a beszélgetést egyfajta udvariassági körnek, és többé egy szót sem váltani vele, vagy vállalni a kockázatát annak, hogy egy rossz lépés, és mindaz, amit eddig elért, azonnal összeomlik, mint egy kártyavár.
Boldog volt az eddigi életével.
Itt volt a Hoszt Klub, itt volt neki Tamaki, aki lehetett akármilyen lökött, ha arról volt szó, képes volt komolyan is viselkedni, a cége, ami lassan, de biztosan beette magát az Oothori vállalat alvállalkozásaiba, és onnan vett részvényeket, valamint a törekvés, hogy maga mögött hagyja a bátyjai által elé gördített akadályokat.
Ebbe nem fért bele Aya, sem senki más, ami zavaró faktor lehetett.
A lány pedig erőteljesen a zavaró faktor kategóriába tartozott.
Túl könnyű volt vele beszélgetni.
Az ingyen egy óra gyorsan eltelt, és Kyouya azon kapta magát, hogy kis híján grátisz egy órát akart adni, csak hogy maradásra bírja.
Megtudta, hogy hiába gazdagok, ő és az anyukája nem akartak hatalmas villában lakni, inkább egy kisebb családi házat béreltek, a lehető legtávolabb a hangos várostól. Hogy a kedvence az epres turmix (bár ez az információ kifejezetten haszontalannak tűnt), hogy nem volt háziállata mióta egyszer Indiában a szakács véletlenül megsütötte a lány aranyhalát, és hogy a legjobb dolog, ami történt vele az volt, hogy megtanult salsázni.
Kyouya elmesélte, hogy lettek barátok Tamakival, miért alakult a klub, kicsoda a nővére, mi a legmegterhelőbb, ha valaki klubtag, és miért van ott velük Haruhi fiúruhában. Annál a résznél, amikor Tamaki rányitott Harura öltözködés közben, Aya hangosan nevetett, Kyouyának pedig nem tetszett az az érzés, hogy kedveli a lány nevetését.
- Akkor Tamaki azóta van beleesve Haruhiba, igaz? – kérdezte Aya, miközben a nevetéstől kicsordult könnyeit törölte le.
Kyouya megint kis híján félrenyelte a jeges teáját.
- Ez ennyire nyilvánvaló? - pillantott a lányra Kyouya.
- Nehéz nem észrevenni…
- Hm – somolygott Kyouya, miközben ivott egy kortyot – Tamaki és Haruhi is… sajátos sebességű felfogóképességgel rendelkezik, így érthető, ha a környezetüknél lassabban fogadnak be bizonyos információkat…
- Semmi keresnivalód nincs az egészségügyben – mondta szélesen mosolyogva Aya – Menj ügyvédnek, hazavágnád őket. Ilyen fogalmazóképességgel bárkivel el tudod hitetni, hogy az ég zöld, a fű meg kék.
Kyouya szemrebbenés nélkül fogadta a bókot.
- Úgy véled? - kérdezte egy félmosollyal.
Aya megvonta a vállát, majd a csuklóján lévő karórára nézett. Kyouya egyből látta, hogy nem olcsó holmi, de nem tett rá megjegyzést. Ez az ő köreikben mindennapos volt, de Aya nem olyan volt, mint aki mindenképpen mindenből a legjobbat akarja.
- Lejárt az ingyen órám – mondta a lány, miközben szedelőzködni kezdett a székről.
Kyouya villámgyorsan ott termett mellette, és finoman megfogta a kezét, hogy lesegítse. A pillanatnyi érintés sokkal jobban hatott rá, mint ahogy azt hajlandó volt elfogadni.
- Felvehetlek a rendszeres vendégek listájára? - ajánlotta fel Kyouya, előhúzva fekete noteszét.
Aya gondolkodó arccal nézett a füzetre, Kyouyára, majd megint a füzetre.
- Az attól függ – mondta.
- Mitől?
- Ha feliratkozok a listára, kihez fogok kerülni legközelebb?
Kyouya azonnal professzionális módba kapcsolt. Aya gondolkodik, és ha itt marad, az plusz bevételt jelentene. Arról nem is beszélve, hogy Harhinak is jól jönne valaki olyan, akivel minden megjátszás nélkül tudna néha beszélgetni, persze zavaró körülmények nélkül.
- Ahhoz kerülsz, akit óhajtasz, vagy aznapra kérsz. Nincs sorsolás, igyekszünk tisztában lenni vendégeink igényeivel. Ha valaki a szép szóvirágokhoz szokott, nem hinném, hogy az ikrek twincest félórájára vágyik – igazította meg Kyouya az orrán szemüvegét.
- Jogos – mosolygott Aya – Akkor azt hiszem, legyen ez a felállás. Minden héten a mai napon ez az egy óra.
- Értem, és kivel szeretnéd eltölteni az idődet, Hercegnő?
- Veled.
Kyouya csak azért nem meresztett szemeket, mert jól nevelték. Miért akarna Aya…
Aztán előtérbe lépett a kalkuláns énje.
Ha Aya több időt tölt vele, több mindent tudhat meg róla, és ki tudja? Talán az is kiderül, miért olyan nagy a titok körülötte.
Kyouyának be kellett ismernie, hogy vesztett önmagával szemben.
Az előre bekészített, sötétlila rózsa átadása után Kyouya az ajtóhoz kísérte Ayát, és búcsút vett tőle.
*
- Elmerültél a gondolataidban, senpai.
Kyouya összerezzent Haruhi halk hangjára. A klub aznapra bezárt, és a fekete hajú fiú épp a könyvelést készítette – volna, ha ott lett volna a figyelme. Lépten-nyomon visszatért a délutáni beszélgetéshez, és azt elemezte, viszont ez a rutinfeladatai elhanyagolásával járt.
Próbált minél több információt kiszűrni, hogy legközelebb ne egyen teljesen ismeretlen talajon, de sem a lány testbeszéde, sem semmi egyebe nem mondott el semmi pluszt.
Egy felső osztályhoz tartozó lány, aki sosem maradt egy évnél tovább egy országban, akinek mindene az anyja, de nincsen apja, kiskorában Haruhival járt egy iskolába… Miért? Ha az anyja megengedhette magának, akkor miért járt együtt a köznéppel?
- Nem szokásod nem összpontosítani – folytatta Haruhi – Hacsak…
- Hacsak? - pillantott érzelemmentesen a lányra Kyouya.
Haruhi elkuncogta magát.
- Ugye nem hiszed, hogy beveszem ezt az Árnyékkirály klisét?
Kyouya megmasszírozta az orrát. Miért is gondolta, hogy Haruhit át lehet verni?
- Nem fontos, mi járt a fejemben, zárjuk le ezt így, rendben?
Haru megrázta a fejét. Ugyan sejtette, mi állhat a dolog mögött, hiányzott belőle az ikrek erőszakossága, így már csak önvédelemből sem faggatózott tovább.
Egyébként is fontosabb kérdései voltak. A mai napon meglátogatta egy új vendég, miután Aya és Kyouya távozott. Kanakonak hívták, és amióta csak beszélgetett vele, Tamaki-senpai nagyon furcsán viselkedett.
Kanako új kedvencet választott, őt. Kyouya magyarázata alapján Kanakonak nem volt konkrét ideálja, hanem hosztról hosztra vándorolt. Múlt héten Tamaki volt a kedvence. Talán ezért volt ilyen visszahúzódó?
- Az Úr nagyon csendben van ma – mondta Hikaru, miközben rátámaszkodott Haruhi székének támlájára.
- Csak nem Kanako-san miatt? - folytatta Kaoru, miközben helyet foglalt a lány mellett.
- Náltok is megfordult? - kérdezte Haru.
- Nem egyszer… - kezdte Hikaru
-… de nem maradt tovább két hétnél… - vette át a szót Kaoru.
-… és utánunk rögtön…
-… tovább is állt a Királyhoz…
-… de amúgy sem tudtuk rendesen lekötni…
-… és nem volt izgalmas, ahogy igyekezett úgy tenni, mintha érdekelnénk…
-… vagy szeressenek…
-… vagy inkább ne is nézzenek ránk…
-… nekünk mindegy…
-… de nem kérünk a tettetett érdeklődésből…
-… mert kifejezetten sértő.
Az ikerpár egyetértésben bólogatott, és gratuláltak egymásnak.
Kyouya még mindig szoktatta magát ahhoz, ahogy a két fiú még egymás mondatait is befejezte. Bár az egymásra hangoltság nem volt meglepő. Hikaru és Kaoru nagyon sokáig nem nyílt meg senkinek, csak egymás társaságát keresték. A Hoszt Klub életbe lépéséig nem is nagyon keresték mások társaságát. Úgy ismerték a másikat, mint a saját tenyerüket. Ha Kaoru elkezdett valamit, Hikaru befejezte. Ha Hikaru kitalált valami végtelenül egyszerű, de eszes csínyt, Kaoru abban a pillanatban ott volt, hogy segítsen neki megvalósítani azt.
- Ezek szerint Kanako-san ezen a héten a te társaságodért fog fizetni – mondta Kyouya – Ez kedvező, már ami a tartozásodat illeti. Kanako mindig rátesz egy lapáttal a napi díjakra és a külön szolgáltatásokra.
Haruhi kezébe temette az arcát.
- Köszi, hogy emlékeztetsz a nyolcmillió yenemre – morogta.
- A kamatokat nem számolod bele? - kérdezte Kyouya.
- KAMATOT IS ADSZ HOZZÁ, TE SÓHER?! - kelt ki magából Haruhi – Gazdag ficsúrok…
- War nur ein Scherz – engedett meg magának Kyouya egy dermesztő félmosolyt.
- Ez nem poén, Kyouya, nagyon nem poén!
Haruhi legszívesebben beverte volna Kyouya orrát, de tudta, hogy az súlyos következményekkel járna, adósság fronton. Még a végén a nyakába varrná a kórházi számlát is ez a kis… BAH!
A lány ugyanazzal a lendülettel fordult a még mindig duzzogó, és rament evő Tamaki felé. A fiú azóta nem szólt hozzá, hogy a klub nyitvatartása véget ért, és Haruhit kezdte idegesíteni, hogy a szőke Herceg levegőnek nézi.
Nem, nem az én Hercegem, ez csak a titulus! - szorította össze a fogait Haru.
- Senpai, igazából ugye magad sem tudod, miért is hisztizel – nézett lesújtóan a fiúra a barna hajú lány.
Kyouya lassan összecsukta a laptopját, és elkezdett távolodni az asztaltól. Hamarosan Tamaki robbanni fog, és ő akkor nem akart ott lenni.
- Hisztizek? HISZTIZEK?! - kelt fel Tamaki, majd odamasírozott egy hatalmas ládához, amibe cikornyás betűkkel a nevét vésték.
Feltépte a fedelet, kotorászott benne egy ideig, majd kiett belőle egy díszes keretbe foglalt, A3-as méretű, színes képet.
Egy bájos lányt ábrázolt, hatalmas barna szemekkel, lapockáig érő, csillogó barna hajjal, pisze orral, és kedvesen mosolygó szájjal. Haruhi volt, még a hajvágás előtt. Visszagondolva, Haruhi változatlanul jó ötletnek gondolta megszabadulni a problémás tincsektől. Megtapogatta tizenkét centis frizuráját, hálát adva annak, hogy így legalább a fejbőre lélegezhet egy kicsit.
- MIÉRT NEM VÁLTOZOL VISSZA EZZÉ A KIS TÜNDÉRRÉ APUCI KEDVÉÉRT? - sírta Tamaki.
Haruhin úrrá lett a pulykaméreg.
- SENPAI, MILYEN ALAPON TURKÁLSZ A HOLMIJAIM KÖZÖTT? - kiabált, miközben odamasírozott azzal a szent elhatározással, hogy szégyentelenül megveri. Ha Kyouyát nem lehet, akkor majd őt.
Az ikrek, Hani és Mori, de még Kyouya is a képre meredt.
- Minél tovább bámulom ezt a képet, annál inkább el vagyok képedve – tette kezeit karba Hikaru – Hogy lehet, hogy ez a csodaszép lány azzá a kócos hajú, bő ruhájú, slampos akárkicsodává vált, aki beesett az ajtónkon? Egyébként is, miért nem viselted az egyenruhát, ha jól tudom, az ösztöndíjjal adtak egyet, nem?
Haruhi elhúzta a száját.
- Adtak, de nekem elveim vannak, és sosem húznék fel egy olyat… Egyébként egy gyerek a szomszédunkból rágógumit nyomott a hajamba, egy nappal az iskolakezdés előtt. Fárasztó meló kiszedni a hajból, úgyhogy inkább levágtam az egészet. Nem nagyon érdekelt, hogy faszinak néznek-e vagy sem…
Tamaki nyüszítve zuhant térdre, fehér selyemzsebkendőbe temetve zokogó arcát.
- Egy hölgy sosem mondhatja magára, hogy faszi!
A fiú úgy érezte, mintha Haruhi negyvenötös, sáros bakanccsal gázolt volna hófehér lelkébe. Itt már csak egyvalaki segíthet.
- Mamuuuuuuus! Haruhi megint csúnya fiúszavakat hasznáááál! - zokogta.
Kaoru összeráncolt szemöldökkel tekintett fel Kyouyára.
- Ne haragudj, de ki az a Mamus?
Egyszer meg fogom ölni ezt az idiótát, és eltemetem egy ház alá, amit aztán felrobbantok…- gondolta a fekete hajú fiú.
- A klubhierarchiára alapozva nagy valószínűséggel rám utalt – válaszolta halálos nyugalommal.
Hani nagy barna szemekkel nézett Haruhira, mielőtt finoman megrángatta a zakójának ujját.
- Haru-chan, te tudsz táncolni, ugye? - kérdezte.
A lány azonnal elfehéredett.
- Tá… tá… tá… táncolni? Minek nekem az?
Tamaki szemében gonosz fény csillant.
- Azért, drága kislányom – mondta, miközben felkelt a földről, és leporolta a nadrágját – mert a Klub egy hét múlva estélyt ad, és neked, kedvesem ott kell feszítened közöttünk, és hölgyeket kell szórakoztatnod. Felteszem, nem okoz majd gondot felkészülnöd báltermi táncokból. Amennyiben mégis, úgy fel kell fedjed, hogy lány vagy, és vita lezárva!
War nur ein Scherz - Csak vicc volt.
|
Online látogatók:
Látogató: 117
Regisztrált: 2
Kereső robot: 27 
Összes: 146
Jelenlévők:
