Milliónyian itt bolyongunk tétován,
Mezítlábunk tapadós sárba süppedve.
Kabát-nélküli testünk eljegesedik,
Fekete homályban, a hegygerincen át.
Mehetnénk tán emberszabásúak útján,
Lábunkra új varázsigéket tekerve.
Ha vízhatlan lelkünk végre reménykedik,
Napfényben, édenkertekben, amit meglát.
Mosolyogva, hiszen kezünkben a volán,
Hajlottak, és most-ébredők együtt lépve.
Ekkor felettünk a kék ég is megnyílik,
Világos lesz! Kíváncsi szemünk mindent lát!
Reménytelenségből - reményig!
Megjegyzés: 2013.01.27.