Navigáció


RSS: összes ·




Ez+az: Lappangóriási fenevad

, 343 olvasás, Nessa , 0 hozzászólás

Gondolat

Éhség marja torkomat.
Szemeim arcom feneketlen mélyére zuhannak,
S ahogy távolodnak a dübörgő világtól,
Egyre fogy a fényük, s lassan kihunynak.
Mint alvó szentjánosbogár.
Tenger módra nyeli el a csont és bőr
s emészti örökké, rágja a kék gömböket.
Melyekből az utolsó könnyek mint kis mártírok
Csorognak le a szörnyeteg torkán.
Fogak tépik ajkamat
S minden pillanatban mikor tányér felé nézek
Merev arcom rángja el vérben forgó haláltáncát
A bűnös gondolatnak.
Éhezem. De nekem nem jár se falat se kegyelem.
Kínomat élvezem. Magam szabadítottam
Ki az állat tépő fogsorát. Melyet holmi boldog napok
Láncoltak erős akarattal testem mélyébe, mint
Hajdan Prométheuszt a Kaukázus hegyére.
Mert nekem nem csak tüzet, de lángtengert,
Emésztő vészt gyújtott lelkem kopár ugarán.
S mikor már csak üszkös csonkok voltak tagjaim,
örök sóhaj a hangom,
vihar szele zúgta messze: mindent ott kel hagynom…

És a kormos pernye csípős könnyet csalt
szikkadt szemem száraz sarkaiba.
S az a pár csepp, mint új tavasz hírnöke
Mentve maradék testemet kicsalta a
Halovány fűszálak sovány kórusát
Hamu-szürke létem néma ugarán.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Ez+az
· Írta: Nessa
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 302
Regisztrált: 2
Kereső robot: 24
Összes: 328
Jelenlévők:
 · Déness
 · Pancelostatu


Page generated in 0.2341 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz