Fagyos színekben
fürdik a Táj most…
Rian a tó jege hallgat a hon.
Remegő madárka
szökken az ágon,
Jég cseppje koppan a vállaimon.
Villantja szemét
az utcai lámpa,
Zizegő hagja
most elhallgatott,
hogy magányos utamra
onthassa fényét,
várva, hogy csendesen elballagok.
Dúdolok halkan
a didergő széllel,
roppan a hó is
a lábam alatt,
Szomorkás dallamunk
-pár hangjegyével-
léptem kisérve a nyomban maradt.
Megérint lágyan
az éjszaka bája.
Ha eljő a pirkadat,
messze oson…
Fehéren pislog
a Tél eme tájra,
nesztelen virraszt a bánatomom.