a törött homály mögött
kékre rajzolódott téli ég alatt
szakad rám ma is
e magányom véste komor pillanat,
patakja csupasz
s fázón csörgedező víz,
könny-tiszta gyöngyfutamú emlék,
benne egy hal’ vány másodpercre
szemem előtt
lebben föl az elfeledett zöld,
testem tavaszként fonja
a csábító illat,
s az utamra hajló szilvafaág
hajdani szirmának
nyugalmat suttogó
szívdobbanása újra szívembe lép.