Navigáció


RSS: összes ·




Ez+az: T-boly szilánkok

, 411 olvasás, Mirian , 8 hozzászólás

Gondolat

-… még egy nylonzacskót kérek!? - Ismétli kissé fennhangon, de erőtlenül.
A hang olyan félénkséggel átitatva, mintha a szó jelentését megelőzné a mondatvégi írásjel. s a szavak betűit valami szűk résen kellene áttolni. Felemelem tekintetem a pultról, miközben szépen, s rendben elpakolom az odapakolt pár szem hagymát. Egy újabb zacskót feléje nyújtva kémlelem vékony, megtört arcát, hogy vajon mi célból teszi minden alkalommal ugyanezt, amikor hozzánk jön vásárolni…
Az üzletben nagy feliratot lóg: "Zacskó 20 Ft/db"… zárójelben hivatkozva bizonyos aktuális törvényi szabályozásokra.
Alacsony, sovány testalkatú nő, egykor bolondosnak szánt szőke fürtjei rendezetlenül lógnak szemébe, de még így is szinte ijesztő az a félelem, amit látni vélek minden alkalommal a világos kék fényekben. Karjait szorosan maga elé tartva szorongatja látványosan kopottas, lapos pénztárcáját.
Tőlem telhető, nem erőltetett mosollyal elkérem a vásárolt krumpli és hagyma árát, a zacskókét ismét nem.
- Mitől, ki által lehet egyes egyénekben akkora önbizonytalanság, amely nemcsak belülről, hanem kívülről is hangosan láttatja magát? Hol romlik el egy emberi sors, hol kezdődhet a tévút, mely megpecsételi a cselekedetet? Mitől töpörödik meg az akarat? -
Az ajtó hangosan csukódik, melyet egy öblös köszönés kísér, "Jó napot kívánok!" Két erőteljes lépéssel szeli át a kisboltot egy jól megtermett férfi, törzsvásárló, aki a pulthoz érve, visszajelzésem meg sem várva, hamarjában el is kezdi mondókáját:
- Két hurmát kérek, s ha még van, akkor harminc dekányi aszalt áfonyát is hozzá, jah' meg még itt van a múltheti lottóm, megtenné, hogy megnézné, hátha még fizetnem sem kell! - Majd köhögve nevetni kezd, várva türelmetlenül reakcióm.
/Az utcáról nyíló kis helyiség két részre osztott, egy zöldségbolt és egy lottózó külön-külön bejárattal, két pénztárral, az eladónak belső átjáróval. Kiszolgáló mindig egy van./
Épp a zöldségbolt polcait rendezgetem, de mindegyis, hiszen mindig szaladok ide-oda, ahol épp szükség van rám. Rám kacsint, hátha nem veszem a "humorát", s közben megjegyzi, hogy szép a pulóverem. Átmegyek a lottózóba, de már hallom, hogy szeretne sorsjegyet is. Megoldom, ez a dolgom, ráadásul fontos a forgalomnövekedés. Elégedett vigyorral közli, hogy osztozik velem majd a nyereményen… természetesen, udvariasan közlöm, hogy erre nincs szükség, örülünk, ha vásárlóink visszatérnek. Pakolok (ismét ingyen zacskó, mert neki alapból jár), számolok, közlöm a végösszeget.
Fortuna hiánya ellenére hetykén teszi elém a pénzt, s nem kéri el a visszajáró százast, csak a papírpénzt. Megköszönöm és elbúcsúzom. Telefonálni kezd, kimenet még hallom, ahogy dühöng valakivel.
Telefon…
Bejön az üzletbe, füléhez telefont tartva, hangosan társalogva a "másikoldallal". A hölgy elegáns kabátban, ismerem már. Felém néz, szemhéj-köszönés (enyhén mosolygó szempár látványos bezárása kétszer), közben folyamatos értekezés az éterben lévő másik féllel… A pultra helyez több terméket is, biccent, hogy "ugyan már ne haragudjak, most ez jött össze, így fog vásárolni". Mérés, pénztárgép, csomagolás… megy ez, mint… Tovább telefonál és mutogat felém, hogy segítsek kibontani az összeragadt zacskót, amibe egy+félkézzel pakolni szeretne. Természetesen segítek. Ismét rám nevet a szemeivel, bár tudja jól, hogy van már tapasztalatom vásárlási szokásait illetően.
Egy röpke pillanatra elnézést kér "fültársától", s megkérdi mennyit fizet, majd félig kifelé, még egy bátorító mosollyal távozik.
A még nyitott ajtón át belép egy törékeny alak, az utcáról beáradó fénytől nem látom pontosan az arcát. Hangja ismerős:
- Ez a paprika mennyi, itt találtam ebben a kosárban? - kérdezi és a leértékelt áruk közül emel fel egyet. Közelebb lépve felismerem, a "zacskós" asszony.
- Vigye nyugodtan, a cég ajándéka! - mondom, s válaszul egy nyílt örömmel átitatott mosolyt kapok, majd fejhajtás, s zavarában szó nélkül távozik.
- A világ értékrendje alatt összedőlt a polc? Évezredek alatt összehordott eszme-kövek piramisa statikailag mégis tévedésen alapul? Hittem, hogy hitemnek biztos visszhangja lélegzik, igen ott, az emberekben. Bizonyos konzerválódott emberi beidegződések, nevezhetjük "otthonról hozott illemnek" is, valóban ennyire felszívódtak volna belőlünk? Hová is tart ez az egész, amit világunknak nevezünk? Most komoly, hogy magamban beszélek és amit látok-érzek, azt mások nem látják… lehet, megbolondultam, vagy… vagy egyszerűen ósdi szellemiséget tartok idebenn életben… -

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Ez+az
· Írta: Mirian
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 202
Regisztrált: 1
Kereső robot: 19
Összes: 222
Jelenlévők:
 · Déness


Page generated in 0.128 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz