Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Miért…?!

, 342 olvasás, andrisko , 2 hozzászólás

Gondolat

… üvöltő szelek viaskodtak egymással, kegyetlen, fagyos szemfogukkal bele- bele tépve az éppen arra járó lány fekete hosszú hajába. Szép kék szemébe apró kis hópelyhek csapódtak, ahogy egy örvénylő szél kilőtte őket díszes ágyújából… A lány beteg. Anyja semmifele érdeklődést nem tanúsít iránta évek óta. Mivel lánya pszichés problémákkal küszködik, ezért menekül előle. Barátai is elhagyták, az emberek elfordultak tőle, hisz betegsége miatt teherként nehezedett embertársaira. Nehezen viselték el panaszait. Állítólag molesztálva volt apja által kislánykorában. Sok családi hepajnak volt áldozata, testvéreivel együtt. Volt eset – mesélte - mikor anyja kést tartott a nyakához és így fenyegette a férjét: “ ha nem hagyod abba megölöm a leánykát…!"…- vagy valami ehhez hasonlót mondott - … mára már szinte negyven éves. Olykor úgy viselkedik mint egy kislány.
Szeretetszomja olthatatlan szomjúságként kínozza. Éjjeleket nem alszik. Olykor hónapokig csavarog, akár a teljes idegenben, távol kis otthonától, kemény harcot vívva az őrület titáni démonaival, kik olykor padlóra küldik őt. Néha a pszichiátrián fekszik és napokig ki sem kel ágyából. Nem értik meg őt… gyakran erőt vesz rajta a pánikroham, ilyenkor össze- vissza futkos. Gyakran meséli, hogy hallucinál. Munkahelyéről elbocsájtották. Főiskolát végzett. Könyvtárosnőként dolgozott a megyei könyvtárban évekig. Sokat hiányzott, ezért mikor a világválság história miatt szorító intézkedéseket kellett hoznia a tisztelt vezetőségnek, ő az elsők között volt, akit leépítettek. Beteg nyugdíjazták, de a pénz édes kevés volt, mindössze: havi háromszáz ötven RON, ami közel sem elég a megélhetéshez. Ennyit szabtak ki az illetékes hatóságok járulékként az ilyen helyzetbe került emberek részére. – “ ha beteg vagy dögölj meg…!" jó öreg módszert alkalmazva – Aztán egyik volt kollégája tanácsára igényelte a handicap járulékot, így e két jövedelmet - ami szinten sovány, olyan hatszáz RON – összetéve tengődik. Testvéreivel nincsen túl jó viszonyban. Apja meghalt pár éve, anyja pedig Magyarországon él egy férfival, tudtom szerint ügyet sem vetve lánya problémás életére. A férfiakkal nem igazan van szerencséje. … igen, vad szelek üvöltöztek aznap mikor utoljára láttak, hideg, éles fogaikkal egymás örvénylő húsába tépve. Sűrű hó esett alá az égből vadul hömpölyögve, vastag takaróval betakarva a jégbe fagyott utcákat, nehogy megfázzanak. A lány csak ballagott előre lehajtott fejjel, - mint ahogyan gyakran menni szokott - majd hirtelen megállt, és égre meredt szemekkel, teljes torkaszakadtából fölkiáltott: “ miért“?! Azóta senki sem látta.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Próza
· Írta: andrisko
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 301
Regisztrált: 1
Kereső robot: 21
Összes: 323
Jelenlévők:
 · Déness


Page generated in 0.2188 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz