néha szárnyával repít, néha válladon kell vinned
még ha nehéz is fel kell adnod érte mindent
segít beszélni amikor elhagy az ihlet
rossz pillanatokban is a legjobbat kell hinned
megmozgat valamit ami addig kővé volt dermedve
lerázza szárnyát hogy a kőzet elengedje
alákap a szél és érzi repül
de csak attól olyan boldog hogy tudja nincs egyedül
csak egy félelme hogy lezuhanhat a mélybe
csalódás és fájdalom, mit ott átélne
ezért nem egyszerű a magasba vágyni
de gyávaság magad helyette a fölbe elásni
börtönödbe zárkózva rengeteget veszthetsz
megkell tenned dolgokat miket valójában nem mersz
kinyitnod szemed, s látnod mások is így járnak
néha a porban fetrengenek, de végül újra szállnak
nincs mit vesztened, amit átéllsz csak a tiéd
felkap a szellő és ringat mint egy pihét.