Te csodálatra méltó, vén Óriás!
Ki minden nap másképp nézel le reánk!
Karcsú formád megnő, kiemelkedik,
Azután elfogy lassan, mígnem eltűnik.
Minden nap megfigyelem jöttödet,
Ha borús az ég is, elképzelhetlek…
Néha átfénylesz a ködfüggönyön át,
S én megsejtem éppen alkalmas formád.
Oly távol vagy, de érzem erőd,
Vonzódik hozzád minden életerős hős
S másvilági lény, lesz hű hozzád
Minden éjjel, ahogy eljön órád.
Néha eltűnsz - magadba mélyedsz,
Nem láthatunk - sötét az éjjel.
A sötétségben ruhát váltasz,
Felöltöd, hogy új fényben szállhass.
Idő, tér, nem számított soha,
Járod az utad, mi maga a csoda!
Emberöltők nem fárasztanak,
S várod megszokott társadat:
A Napot, hogy majd felragyog. Virrad!
Fénye mögött halvány fényed illan.
Búcsúzol, új nap jön, a holnap,
S mi újra várjuk azt a
Játékos, kedves, vén Holdat!