Szerettelek, és forrón átölelt a magány.
Éreztem, hogy te vagyok én, és az ég rám szakadt…
Kívántalak. Az egész, mára csak kopaszodó emlék…!
Nem zengenek dalok, nem cikáznak a tavaszban lepkék…!
Virradó éjszakáról maga a Sátán varázsol…
Tanítva csaptál be engem, keresztül döfve sötét éj- paripáról…
Szárnyaszegett madár, varjak fattya…!
Véred bársonyát számban érzem, húsodat nyalva…!
Én vagyok Te, ostoba vándor!
Nem maradt más, csak a léha mámor…
Átvertél Sátán, Angyalok hercege…!
A Teremtő faragott Embert a saját képére;
És most Én jövök…!