Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Ébredés

, 275 olvasás, Fridrich , 0 hozzászólás

Szerelem

Nyugodt álom melyben eddig éltem,
Csak tettem-vettem, féltem.
Féltem az újtól, fájtam a múltat, nem tudtam megtalálom-e az utat?
Az utat - most biztosan nevetsz -, melyen a szerelem vezet.

Aztán felébredtem, csak egy percre.
Egy hosszú, gyötrő émelygésre.
Még szemem csipás, ajkam száraz,
Számból dohos szagú lehelet árad.

Azok a mocskos, fülledt, unalmas évek,
még azok is megszépültek.
Tükörbe nézek, látom a múltam,
Szám szegletét elhúzom maró gúnyban.

S most itt állok bénán, esetlen, egy új útra léptem.
De nem félek, mert érzem vezetsz engem!
Leszek vak gyermek, kivel elbánt a sors,
Te légy anyám, aki etetsz s ápolsz!

Betörtél egy kulcsra zárt szobába,
S a lárma volt nyugalmam halála!
Belém hasít a tudat, hogy újra ágyamba hulljak,
De ki egyszer felébredt, többé már sosem nyughat!

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Vers
· Írta: Fridrich
· Jóváhagyta: Medve Zsolt


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 175
Regisztrált: 2
Kereső robot: 30
Összes: 207
Jelenlévők:
 · arttur
 · oprae


Page generated in 0.6089 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz