Esőre várok.
Lelkem hervadtan ücsörög a karomban,
mint árva virág elfeledett sarokban,
kihűlt, fakó szirmai egymást ölelik,
gyökere szárazsággal lassan megtelik.
Esőre várok.
A kancsó üres, öntözni erőm nincsen,
száradó lelkem ha félve megérintem,
mint idegent, taszít el magától, mondván:
Törődés ez? Tán ha tudnál, el is dobnál…
Esőre várok,
a tisztaság rám zúduló cseppjeire.
A tükörbe ha nézek, hát legyen kire,
ne a sziluettem fedő mocskot lássam,
melyből magam, ki, nem tudom, hogyan ássam.
Esőre várok.
Szitáló megújulásban ázzon testem,
peregjen le rólam minden, amit tettem,
fáradjon el a múlt, mely örökkön kerget,
s fogadjon magába egy új, üres kezdet.
Esőre várok,
békés, néma homály óvó függönyére,
s a tócsát, melyet hagyott sok bánat vére,
mossa ki a víz, míg vörös csepp nem marad.
… s én csak csendben - bár az élet tovább halad -
esőre várok.
Online látogatók:
Látogató: 64
Regisztrált: 1
Kereső robot: 11 
Összes: 76
Jelenlévők:
