Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Szomorú múlt

, 277 olvasás, LacusPelso , 0 hozzászólás

Gondolat

Könnyektől nedves párnából kelsz fel,
álmaidra már nem is emlékszel.
Csak gyűrött takaród mutatja forgó haláltusád,
véres körömmel szaggatott éjjeli ruhád.

Falakról lekapart bosszú-vakolat,
szobádból már csak ez maradt.
Bűnös tükör, mi már nem tud szépet mutatni,
csak sírástól duzzadt szemekért kutatni.

És mindez, csak egy valakiért,
ki miatt félig meghaltál a szerelemért.
Emléket törölnél agyad titkos zugából,
vérző szíved átdöfött lyukából.

Közös titkokat dobnál egy végtelen kútba,
fekete lepelbe burkolnád egykor szép múltad.
Kivennéd lelkedből azt a fájdalmas tőrt,
mitől szíved már ezer darabra tört.

Régi vágyakat felejtenél el,
de szíved-agyad már nem felel.
Értelmetlen érzelem-harcot űzve,
próbálsz belenézni a remény tűzébe.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: LacusPelso
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 209
Regisztrált: 0
Kereső robot: 35
Összes: 244

Page generated in 0.1943 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz